Egy ország kísérte aggodalommal Erdei Zsolt kisfiának sorsát: rengetegen szurkoltak a kisembernek.
Erdei Zsolt kisfia május közepén, koraszülötten érkezett a világra. Kevesebb, mint 1,5 kilóval született, ezért intenzív osztályra került. Azonnal lélegeztetőgépre helyezték, és több héten keresztül ápolták.
Ezt követően egy másik kórházba szállították, ahol Vilmoskának tovább kellett erősödnie. Hosszú és nehéz időszak volt ez a család számára, de Zsolt úgy gondolja, már mindannyian túl vannak a dolgok nehezén:
"Minden rendben van, hála istennek. Szerencsére nem kell állandóan orvosokhoz járni vele, nemrég ugyan volt egy vérvétele, de az is csak azért, hogy megnézzék, szüksége van-e még plusz vasra"

Szerencsére már csak fejlesztőórákra kell járnia, de ennek ellenére igyekszik minél több időt otthon tölteni, és segíteni amiben csak kell. De Zsolt azt is bevallotta, hogy a rengeteg munka miatt a feladatok nagy része Rékára hárul:
"Én nagyon sokat dolgozom, így Réka van otthon, övé a gyereknevelés oroszlánrésze. Igaz, most van egy kis segítsége, anyósom ugyanis táppénzen van, és be tud segíteni. Persze az éjjelek nem mindig egyszerűek, mert Viktor fiam hol németül, hol magyarul, de beszél álmában. Néha felébredek rá, mert a nyitott ajtón keresztül hallom. Vilmoska pedig, akinek a kiságya bent van velünk a szobában, állandóan nyöszörög éjjel, néha több órán keresztül, mintha mesélne valamit" - írta meg a Blikk.