Szexuális zaklatás a munkahelyen – Ismerd fel a zaklatót, és tégy ellene!

Forrás: Shutterstock -
szexuális erőszak munkahely metoo szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A munkahelyünkön számos elvárásnak kell megfelelnünk; a munkatársakkal és a főnökünkkel szemben egyaránt. A Harvey Weinstein-ügy kapcsán előtérbe került a munkahelyi szexuális zaklatás. Ezeket azonban gyakran maguk az érintettek sem kezelik olyan komolysággal, mint amilyennel kellene. Akaratlanul is alapot szolgáltatva ezzel a zaklató felbátorodásának. Miként ismerhető fel a szexuális zaklatás a munkahelyen, mit tehetsz ellene? Ezekre keressük a választ.

A nemi erőszak igazából a férfi jogának érvényesítése

Az Copfhúzás ártalmatlanságáról szóló blogbejegyzésben, a szerző a nemi erőszak kultúrájáról, a zaklatásról és a catcallingról. Az írás sok kérdést felvet, többet meg is válaszol, ám ami megdöbbentő, felháborító, de végeredményben mélységesen elszomorító, az az egyik hozzászólás.

A munkahelyi szexuális zaklatások elsősorban vezető-beosztott között történnek. Azonban ahhoz, hogy valakiből „birtokló" váljék, nem feltétlen kell a másik felett állnia a hierarchiában, sőt nem lehet ráhúzni ezt az attitűdöt az összes vezetőre sem.

A szexuális zaklatás csak másodsorban szól magáról a kielégülésről, elsősorban a másik irányítása és a felette való hatalom gyakorlása a motiváló ereje.

Természetesen a munkahelyi zárt közösségben sok más is vezethet idáig – például a többi munkatárs viselkedésmintájának követése, a kimondatlan társadalmi elfogadás.

A szexuális zaklatás célja nem feltétlenül a kielégülés, hanem a hatalom és az irányítási vágy gyakorlása Forrás: Shutterstock

Erika, 34 éves

"A nagymamám fiatalon került egy autóalkatrész-gyártó céghez mint titkárnő. Nem meglepő módon, onnan is ment később nyugdíjba. Csinos nő volt, büszkén mesélte, hogy mindennap megdicsérték a munkahelyén. Mesélte, hogy bizony náluk rendszeresek voltak a vállalati utazások. Ilyenkor neki is mennie kellett – tehát nem mondhatott rá nemet. Mindig ott volt a főnöke és még pár fejes a cégtől, no meg persze több irodista hölgy is. Általában a vállalat nyaralójába vagy valamilyen hotelbe mentek. Otthon úgy állította be – mivel férjnél volt, sőt édesapám kisfiú volt már -, mintha ez valami vállalati továbbképzés, gyűlés lenne. Egy nyári napon nyílt meg, amikor a kertben üldögéltünk. Szóba került a megcsalás, az, hogy miként lehet egy férfi mellett leélni az életet. Nagyapám bement a házba, nagymamám pedig elmondta, hogy az ilyen vállalati utazások alatt bizony nem volt külön szobája, a főnökével együtt kellett aludnia... nem csak aludnia. Ami a legjobban ledöbbentett, hogy nem érezte, mennyire kihasználták. Azt gondolta, hogy ez a munkájával jár, mivel az ott lévő munkatársnői se ágáltak ellene. Jó pár évig ez természetes részét képezte az életének és a munkakörének. Bár erről sosem beszélt otthon, vélhetően nagyapám tudta, ezért is hagyott minket magunkra azon a nyári délutánon."

Sötét személyiség

Vannak olyan személyiségtípusok, akiknél - kiemelném, hogy nem egyenesen arányosan következik, de - halmozottan fennáll a szexuális ragadozó viselkedés. Ez pedig a Sötét Triád; a narcizmus, a pszichopátia és a machiavellizmus összessége. Mit is jelent ez pontosan?

  • Narcisztikus személy – Ő az, akinek mindig igaza van, vitába szállni vele meddő próbálkozás. Mindenben ő a legjobb, nem tűri, ha kérdőre vonják, sőt úgy érzi, mindenki és minden felett áll.
  • Pszichopata – Nincs lelkiismeret-furdalása, nem érez empátiát, nincs benne semmi érzelem mások felé. Épp ezért képes megragadni bármilyen eszközt és képes eltiporni bárkit, aki az útjában áll. Igen manipulatív ember a felszínen kifejezetten kedvesnek és jóérzésűnek tűnik, így könnyen megbízunk benne.
  • Machiavellista – Jelmondata; „A cél szentesíti az eszközt." Az ilyen személyiség bárkin átgázol, hogy elérje, amit akar. A körülötte lévőket szemrebbenés nélkül használja fel, vagy épp használja ki. Önző, manipulatív, taktikusan gondolkodó ember.
Férfiak és nők is válhatnak szexuális ragadozóvá Forrás: Shutterstock

Akiben mind a három fentebb ismertetett személyiségtípus egyszerre van jelen, azt a pszichológia sötét személyiségnek nevezi. Azért is van az esetében – és a fenti típusoknál egyenként is - a legnagyobb esély a szexuális zaklató szerepkörére, mivel belőle hiányzik a hűség, a másik ember értéknek való tekintése, azonban a kényszerítés eszköze és a mérhetetlen hatalom- és irányításvágy igen közel áll hozzá.

Mi számít munkahelyi szexuális zaklatásnak?

Ebből is látszik, hogy már a saját vagy a többiek szórakoztatására elrikkantott szexista megjegyzések is annak számítanak. Fontos tehát, hogy tudd, a zaklatáshoz és a szexuális zaklatáshoz senkinek sincs joga, még akkor sem, ha ő épp a főnököd, és egyébként mindenkit cica-micának hív az irodában.

A szexuális zaklatáshoz senkinek sincs joga Forrás: Shutterstock

Meg lehet-e egyáltalán akadályozni?

Amikor bárminemű – akár „csak" verbális – szexuális zaklatást tapasztal egy nő vagy férfi, ritka, amikor ezt szóvá teszi a munkatársának, főnökének. Megpróbálja megmagyarázni magának, hogy a vele történtek nem számítanak annak, vagy épp szégyelli; „Nem, ugyan már, biztosan csak véletlenül volt, kicsúszott a száján, van párja, nem is voltam úgy felöltözve..." Ezzel azonban csak hatalmat ad a másik fél kezébe. Akaratlanul is támogatja az áldozat címkézést. Ez igaz akkor is, ha csupán szemtanúja egy „ártatlan" verbális szexuális zaklatásnak, és nem tesz semmit.

Liliána, 27 éves

"A főnököm már az elejétől furcsán, közvetlenebbül viselkedett velem. Pár hete voltam ott – egyfajta asszisztensi pozícióban, egy pár fős cégnél -, amikor egyik délután csak ketten maradtunk az irodában. Már előtte is voltak jelek, csak én nem akartam meglátni őket; gyakran kellett épp arról a polcról levennie egy aktát, ahol én álltam. Jó alaposan hozzám simulva persze. Amikor megmutatott valamit a gépemen, mindig az én kezemre tette a kezét, úgy mozgatta az egeret. Ezeket mind tolakodónak éreztem, de azzal hitegettem magam, hogy ő ennyire közvetlen ember. Behívott az irodájába kávézni, majd egyszer csak elővette a péniszét, ott ülve a székében, és kérte, hogy elégítsem ki. Mondta, hogy gyors lesz. Annyira ledöbbentem és megijedtem. Végül megtettem. Utána ez rendszeressé vált, majd pár hónap után – amikor találtam egy másik munkahelyet – felmondtam. Soha senkinek sem meséltem erről, szégyelltem, hogy ennyire lealacsonyodtam, és hogy nem mertem nemet mondani neki."

A zaklató típus arra megy, amerre a legkisebb ellenállást tapasztalja. A munkahelyi szexuális zaklatáshoz pedig gyakran akadnak társai is, akik vagy aktívan, vagy passzívan részt vesznek benne.

Több megoldás létezik

Az első gyanús jelnél félre kell hívni az adott illetőt, és tisztázni kell, hogy ez már túlmegy azon a bizonyos határon – tehát nem az egész iroda előtt kell ezt vele kitárgyalni, és nem is a háta mögött keresni ellene szövetségest. Fontos ilyenkor, hogy ne fenyegesd perrel, hanem a tényekről beszélj. Légy határozott. Ebben az esetben nem feltétlenül kell új munkahelyet keresned, munkatársad vagy főnököd érezheti, hogy veled nem teheti meg ezeket a dolgokat.

Ne legyél áldozat, mondj nemet! Forrás: Shutterstock

Amit mindig észben kell tartanod, hogy bármikor mondhatsz nemet.

Lehet, hogy naivan elkísérted egy konferenciára, rövid szoknyában mentél dolgozni, tűsarkúban tipegsz a folyosón, elfogadtad a meghívását egy kávéra, többet ittál a kelleténél a céges bulin... de egyik sem jelent abszolút zöld utat a számára. Mondj akkor is nemet, ha úgy érzed, ezzel elveszíted az állásodat. Sohase engedj a zsarolásnak!

Egy másik lehetőség, hogy felmondasz. Indoklásodban pedig nyugodtan térj ki a pontos okra, okokra. Ez persze nehéz, és mindenki szeretné elkerülni, sajnos sok esetben ezért is tűrik el az ilyen fajta zaklatást. A méltóságod, a szellemi, érzelmi és testi biztonságod azonban sokkal többet ér!

Természetesen van az a fajta szexuális zaklatás, amit egyszerűen nem hagyhatsz nyom nélkül.

Ilyenkor tegyél panaszt a HR-nél, jelents fel a rendőrségen. Ezzel persze nagy terhet is veszel a hátadra; nehéz bizonyítani olyasmit, aminek rajtatok kívül nem volt szemtanúja, vagy épp azok, akik látták, hallották, nem állnak melléd. Ám ilyenkor gondolj arra, hogy ha te most kiállsz magadért, azzal több másik volt, aktuális, vagy leendő munkatársadért is hallatod a hangodat.

Szexuális zaklatás vagy erőszak ért? Nem a te hibád! Kérj segítséget!

- Rendőrség: 107, 112
- NANE Egyesület: 06-40-630-006 (hétfő 10-14-ig, szerda 14-18-ig, péntek 10-14-ig), 06-80-505-101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22-ig)
- Fehér Gyűrű Közhasznú Szervezet: 06-1-312-2287, 06-1-472-1161
- Ökumenikus Segélyszervezet: www.meddigmehet.hu
- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: 06-80-205-520

A "többszerelműség" megcsalás, vagy a szabad érzelmek ünneplése? - Interjú Szurovecz Kittivelhttp://www.life.hu/csalad/20171012-a-tobbszerelmuseg-poliamoria-megcsalas-vagy-a-szabad-erzelmek-unneplese-szurovecz-kitti.htmlA szerelmet gyakran állítják be úgy, mint egy véges érzelmet, melyben csak két embernek van helye. Zajlik ez úgy, hogy nyilvánvalóan messze sincsenek korlátai. Tény, hogy felfokozott, erős kötődést feltételező érzelmek egyszerre több ember felé is irányulhatnak; mint például a baráti, szülői, testvéri szeretet. Miért hisszük hát, hogy a szerelem kivétel lenne? Család--Midlife krízis, avagy így fordulnak ki önmagukból a középkorúakhttp://www.life.hu/csalad/20171011-midlife-krizis-a-kozepkoruak-valsaga-kapuzarasi-panik.htmlA harmincas éveik végén járó nők és férfiak többsége már meghozta élete fontos és meghatározó döntéseit, ráállt egy útra. A gond ott kezdődik, ha egyrészt a járt út távolról sem egyezik a fiatalkori célokkal, másrészt nem sikerül új, leginkább belső fejlődést kijelölni. Ekkor üt be az a krízis, ami képes önmagából kifordítani az embert. CsaládOrigoA Z generáció önkifejező, információéhes és kielégíthetetlenhttp://www.life.hu/csalad/20171005-a-z-generacio-onkifejezo-informacioehes-es-kielegithetetlen-instagram-kutatas-tinedzser.htmlA Z generációt szokás digitális bennszülötteknek is nevezni. Számukra rendkívül fontos az önkifejezés és a vizualitás. Aktívak a közösségi médiában, de a felhasználás tekintetében nagy eltérés mutatkozik köztük és a korábbi nemzedékek között. A Facebookon inkább csak a messenger funkciót használják, az ő terepük a képmegosztó, az Instagram. Kutatási eredményeket hoztunk. Meglepőek? Ezt döntsd el Te. Család--A dolgozó anyák és kisgyermekeik helyzete régen - Bölcsőde-történethttp://www.life.hu/csalad/20170816-a-dolgozo-anyak-es-kisgyermekeik-helyzete-regen-bolcsode-tortenet.htmlA 19. század közepére már égető szükség volt egy olyan intézmény megalapítása, melyben a még nem óvodáskorú (0-4 éves) gyermekek nappali elhelyezését biztosították. A ma ismert 3 éves „gyerekkel otthon maradok", ekkor még abszolút ismeretlen volt. A nők többsége gyakran a szülést követő harmadik héten már újra munkába állt, bébicsőszre pedig csak a tehetős rétegnek volt pénze. Ez a helyzet pedig sajnos számtalan gyermekbalesetet és halált eredményezett. Család--Az iskolai megfélemlítés valós probléma, mellyel szemben fel kell lépni!http://www.life.hu/csalad/20170914-az-iskolai-megfelemlites-valos-problema-cyberbullying.htmlBecsöngettek, ismét elkezdődött az iskola és vele együtt a közösségi élet. Ez sajnos nem minden gyermek számára jelent örömöt. Az iskolai megfélemlítés egy aktuálisan jelenlévő probléma, mely felett nem szabad szemet hunyni, minden esetben szakember bevonásával kell segíteni. Tarr Andrea, prevenciós szakember és szociálpedagógus segítségével jártuk körbe a témát. CsaládAFPA genderelmélet előnyei és hátrányai, avagy mindent a nemi semlegességrőlhttp://www.life.hu/csalad/20170823-gender-elmelet-elonyei-es-hatranyai-mindent-a-nemi-semlegessegrol.htmlA nemsemlegesség, a nemtelen nevelés sokakban megszólaltatja a riasztót; mostantól mindenki homoszexuális lesz, eltörlődnek a nemek közti határok, a nők férfiakká, a férfiak nőkké válnak, a végén pedig mindenki csupán ember lesz, nemiség nélkül. Ennek részben van, részben nincs alapja. Alaposan körbejártuk a témát, hogy egy valós képet kapj a genderelméletről, kutatásról. Sőt szakértőink is elemzik a nemtelen nevelés előnyeit, valamint hátrányait. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.