Rendezd be otthonod a csillagjegyed szerint 4.rész - Skorpió, Nyilas, Bak

Skorpió Bak csillagjegy Nyilas horoszkóp lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez a negyedik hét, hogy a csillagjegyekkel, mint lakberendezési útmutatókkal foglalkozunk. Eljött az ideje, hogy az utolsó három is sorra kerüljön. Nézd meg, melyik kedveli a klasszikus, melyik a minimalista vonalat, és vajon kinek érdemes pasztellrózsaszín festéket vennie.

Nézd meg a másik 9 csillagjegyhez tartozó lakberendezési ötleteket is

Elsőként a Vízöntő, Halak, Kos jegyekről írtunk, aztán következett a Bika, Ikrek, Rák trumvirátusa, az utolsó előttiben pedig az Oroszlán, Szűz, Mérleg otthonaira irányítottuk a fókuszt.

Skorpió

A dekorációs elemekkel zsúfolt enteriőr távol áll a Skorpiótól. Inkább a letisztult, finomabb stílust szereti, melybe a klasszikus bútorok épp úgy beleférnek, mint a minimalisták.

A skorpió a rozsdás, vörös és narancssárga közt érzi magát a legjobban. Ezek a szenvedély és eltökéltség színei, melyek mindennap feltöltik őt. Nem szabad azonban túl intenzíven használnia őket, hiszen ebben az esetben túlfűtik.

A skorpió a rozsdás, vörös és narancssárga közt érzi magát a legjobban Forrás: Shutterstock

Ha Skorpió vagy, a lakás dekorálása során nagy gondot fordítasz, hogy minden tárgy jelentéssel bírjon. Nem te vagy az, aki bármit megvesz a boltokban, csak azért mert formában, színben passzolna az adott helyiséghez. Kell, hogy egyfajta mélységet képviseljen, beszéljen hozzád.

Nyilas

A Nyilas optimista és nagylelkű, ezeket a gyengéd tulajdonságait pedig az otthona is tükrözi. A lágy rózsaszín és lila, a pasztelles árnyalatok az ő színei.

A Nyilas jegy szülötte imádja növényekkel és virágokkal körbevenni magát, még akkor is, ha nem feltétlenül ért a gondozásukhoz. A konyha azonban nem jelent sokat a számára, így a fűszernövények sem keltik fel túlzottan az érdeklődését.

A nyilasok imádják körül venni magukat növényekkel és utazások alkalmával beszerzett emléktárgyakkal Forrás: Shutterstock

Ha Nyilas vagy, imádsz utazni, és gyűjtöd az ilyen alkalmakkor beszerzett szuveníreket. Ezeket természetesen szereted is kiállítani a lakásod egy központi pontján. Azonban ezt nem büszkeségből és hiúságból teszed, egyszerűen csak rájuk nézve újra tudod élni az utazásaidat.

Bak

A Bak föld jegyként egyszerűen imádja a minőségi kézműves tárgyakat. Imádja a kézzel készült, akár antik bútorokat, ezek között érzi igazán jól magát. Persze, az ilyen bútordarabok bizony igen drágák lehetnek, azonban egy életen át kitartanak, így jó befektetésnek bizonyulnak.

A fekete, barna és fehér a domináns színpaletta, mely meghatározza a Bak otthonának színeit. Ezeken kívül természetesen más színt is használhat, de azokat csupán kiegészítőként érdemes alkalmaznia.

A fekete, a barna és a fehér szín domináns a bakok otthonában Forrás: Shutterstock

Ha Bak vagy, úgy vonzódsz a természetes anyagokhoz, mint a fpadló. Kedveled az egyszerű, mintától mentes falakat és a klasszikus hangulatot.

Mindenki ide vágyna a szerelmével - A japán úszóhotelhttp://www.life.hu/otthon/20180212-mindenki-ide-vagyna-a-szerelmevel-a-japan-uszohotel-luxushotel.htmlSokan döntenek úgy, hogy a Valentin-napot egy hosszú hétvégével ünneplik meg. A hotelek ilyenkor számos romantikus programmal kedveskednek a vendégeik számára, melyek különböző kényeztető szolgáltatást foglalnak magukban. Ám van egy olyan szálloda, mely különbözik az összes eddig ismerttől; a hotelek kényelmét és a luxus hajók élményét ötvözték benne. OtthonOrigoA Normafánál álló kultikus épület átalakulása http://www.life.hu/otthon/20180209-a-normafanal-es-a-gyermekvasut-vegallomasanal-allo-kultikus-epulet-atalakulasa.htmlHétről hétre szeretünk bemutatni hazai tervezőirodák által megálmodott és életre keltett álomotthonokat. Ám most valami igazi különlegességet hoztunk; egy régi épület átalakításának kezdetét és megújulásának látványterveit hoztuk el. Otthon--Babaházak, mint véres bűncselekmények helyszínei és oktatási eszközök (18+)http://www.life.hu/otthon/20180208-babahazak-gyilkossagok-kriminalisztika-nyomozok.htmlAz ember legnagyobb félelme, hogy saját otthonában támadják meg. Azzal, hogy bezárjuk magunk mögött az ajtót, egyfajta intim biztonságot teremtünk, és úgy hisszük, kint hagytunk minden agressziót. Ez azonban nincs így. Elnézve ezeket a miniatűröket, melyek egytől egyig kegyetlen gyilkosságot, családon belüli véres erőszakot, öngyilkosságot ábrázolnak, több kérdést vetnek fel, mint elsőre hinnénk. Otthon--Indokolatlan díszpárnák - Alámerültünk a lakberendezés internetes Mariana-árkábahttp://www.life.hu/otthon/20180130-furcsa-es-vicces-diszparnak-amiket-online-megrendelhetsz.htmlA díszpárnák hihetetlen módon fel tudják dobni az egyébként egysíkú enteriőrt is. Lehetnek a bevetett ágyon, fotelekben, de a hagyományos helyük a kanapén van. A klasszikus szögletes és kerek formák mellett, ma már számos alakú díszpárnát lehet kapni, a rajtuk lévő mintákról nem is beszélve. Most olyanokat hoztunk, melyeket könnyedén meg tudsz rendelni, de jogosan tehetjük fel a kérdést; miért tennéd? Otthon--A legdrágább sztárotthonok listájahttp://www.life.hu/otthon/20180116-a-sztarok-legdragabb-otthonai.htmlSokszor mutatjuk be hírességek otthonait, ezzel is közelebb hozva őket. Hiszen valljuk csak be, van abban valami édes izgalom, hogy betekintést nyerhetünk az életük eme titkos és intim részébe. Korábban már írtunk a Playboy-villáról, mely 100 millió dolláros értékével kimagaslóan drága, még sztár körökben is. Ám, nem ez az egyetlen méregdrága celebingatlan. Otthon--Modern betonluxus - Egy magyar családi házhttp://www.life.hu/otthon/20180117-a-magyar-kifinomultsag-nem-csak-alom-modern-luxushaz.htmlIsmét egy hazai álomotthont hoztunk, mely egyáltalán nem feltűnő, nem rikító. Helyette viszont kifinomultan elegáns, benne van minden, ami a modern luxushoz hozzátartozik. Less, be a Ring Studio belsőépítész csapatának munkájába. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.