A tél még javában tart, hideg szél fúj, havas eső esik, de ahogy kilépünk az óvoda kapuján, a gyerekeim egyszerre állnak elém; „Anya, fagyit szeretnénk!" Nos, sok választásom nem volt, azok a kérlelő szempárok tettre sarkalltak. Ha a gyerekek fagyit akarnak, akkor kapnak. No, de nem ám a téli verziót, ami egy cukorbomba, hanem valami mást.

 

 Joghurtos gyümölcsös fagyi    

Ne riasszon meg, hogy ezt általában nyári finomságként szokták „tálalni”. A fagyos desszertek nem csak a forróságban kaphatnak kiemelt szerepet.

Ilyenkor februárban is többféle gyümölcsöt lehet kapni, de választhatsz a mirelitek közül is. Ebben az esetben a kiolvasztás és lecsepegtetés idejét ki kell várni, de hidd el, megéri. A legszuperebb ebben a receptben, hogy egészséges, hihetetlenül finom és a gyerekek is részt vehetnek a megalkotásában.

Házi joghurtos gyümölcsfagyiForrás: Shutterstock

Így készítsd el!

Lényegében elegendő hozzá némi natúr joghurt, feldarabolt gyümölcs és ízlés szerint dió, mandula, mogyoró vagy pisztácia. Amennyiben van fagylalt formád, úgy a joghurtot és a belevalókat keverd össze, majd öntsd bele a formákba, tégy mindbe egy-egy pálcikát és tedd a fagyasztóba. Van azonban egy egyszerűbb módja is az elkészítésének.

Ehhez válassz egy akkora sütőlapot vagy tálcát, ami befér a fagyasztóba, majd az alját béleld ki sütőpapírral. A joghurtot egyenletesen oszlasd el rajta úgy, hogy ne legyen túl vastag, hiszen ekkor kellemetlenül masszív lesz a spéci téli fagyid. Szórd meg a feltétekkel – ezt bátran bízd a gyerekekre –, és már mehet is a fagyasztóba 2-3 órára. Amíg megfagy, játsszatok egy nagyot vagy nézzetek meg egy mesefilmet. Érdemes ezt az időt közösen eltölteni, a várakozás izgalmát együtt megélni.

Miután kellően megdermedt, darabold fel egy kés segítségével, és már mehet is a jóleső majszolás.

Tipp: A gyors verziójához használj gyümölcsös joghurtot – bár ezek cukrosak, de ne legyünk álszentek, egyébként is szoktak enni ilyet a gyerekek. Ebbe szórd bele a csonthéjasokat, és már mehet is a fagyasztóba.

Jó étvágyat!