Lassan 4 hónapossá cseperednek a félárván maradt hajdúszoboszlói hármasikrek. Édesapjuk most friss fotókat is mutatott a kicsikről.

Tavaly decemberben az egész országot megrázta a hajdúszoboszlói tragédia: a szülést követő komplikációkba a kórházban belehalt a hármasikrek édesanyja. A babák és az édesapa számára gyűjtés indult, egy ország fogott össze értük. Fábián Tamás nagyon hálás a segítségéért és most a Tündérkör Alapítványon keresztül fotókat is mutatott a kicsikről, akik lassan 4 hónapossá cseperedtek.

Nagyon jól haladunk. Szépen lassan én is elsajátítom a gyermeknevelés minden mozzanatát. Sejtettem, de nem gondoltam, hogy ennyi energia felhasználása ekkora örömet okozhat mint a 3 kincsem. Élvezem! Kérlek benneteket, ha módotokban áll tolmácsoljátok újra hálánk a Tündéreiteknek, mert elégszer úgysem köszönhetem meg nektek és nekik azt a sok jót amit kaptam!" – üzente az édesapa.