Ilyen az élet kisgyerekkel egy illusztrátor szemén át

anyaság illusztráció kisgyerek anya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az anyasággal az egész életed megváltozik. Kemény, fárasztó, ugyanakkor örömteli és gyönyörű időszak veszi kezdetét, melynek innentől kezdve nem lesz vége, csupán változatossága fogja időnként frissíteni az életedet. Kara Western illusztrátor is megélte ezt, és nem rettent vissza attól, hogy tapasztalatait munkájában is megjelenítse.

Ezek az életet megváltoztató tapasztalatok inspirálták, hogy a mindennapi életét megörökítse, melyben anyaként tündököl. Ebben éppúgy megjelennek az olyan hétköznapi tevékenységek, mint a mosás, de természetesen fia, James mérföldkőnek számító pillanatai is. Kara úgy érzi, ő ezzel tudja megörökíteni ezeket a gyakran a feledés homályába vesző momentumokat. További célja, hogy az anyák a négy fal között se érezzék magukat egyedül, hiszen vannak egyetemes dolgok, melyeken mind keresztülmennek.

1. Egy kisbaba épp karba való, olyan könnyű magunkhoz ölelni. 1-2 évesen már sokkal nagyobbak, de még ekkor is könnyedén meg lehet találni a módját annak, hogy kényelmesen ölbe tudjuk venni.

Forrás: Instagram/karacandraw

2. Gyakran elpazaroljuk a gyermekünkkel tölthető időt a telefonunk nyomkodásával. Kara fia pedig erre fel is hívta édesanyja figyelmét.

Forrás: Instagram/karacandraw

3. Amint a gyermeket nem kötik kis rácsok az ágyához, a szülői ágy nem tabu többé.

Forrás: Instagram/karacandraw

4. A gyerekek imádnak segíteni...

Forrás: Instagram/karacandraw

5. „Valahogy az összes gyermekorvosi látogatásunk hasonlóan néz ki."

Forrás: Instagram/karacandraw

6. A kisgyermekkel nem mindig kényelmes az együttalvás.

Forrás: Instagram/karacandraw

7. Altatás egy határtalanul fáradt anyával és egy folyton felriadó, fogzó csöppséggel.

Forrás: Instagram/karacandraw

8. Az otthoni torna nem is olyan egyszerű feladat, ha kisgyerek van a háznál.

Forrás: Instagram/karacandraw

9. Egy kisgyermek igazi arca

Forrás: Instagram/karacandraw
Ezeknél kínosabb esküvői képeket még életedben nem láttál: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180412-ezeknel-kinosabb-viccesebb-eskuvoi-fotokat-meg-eletedben-nem-lattal.htmlAz esküvő minden pár életében az egyik legfontosabb alkalom. Gyakran hívnak profi fotóst, hogy a lehető legszebb és olykor legviccesebb képeket elkészítve, megörökítse a nagy napot. Ezeket aztán az ifjú pár évekkel később örömmel nézi vissza. Persze van, amikor az ízlés sajnos nem kap meghívót az esküvőre. A most következő képek is ilyen lagzikon készülhettek. Egyszerűen érthetetlen és döbbenetes, hogy ezeket komolyan gondolták. CsaládOrigoHíres sztáresküvők a múltból: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180329-hires-sztareskuvok-a-multbol-fotok-david-beckham-angelina-jolie.htmlA házasság már rég nem pecsét az örök boldogság szerződésén. Nincsenek ezzel másként a sztárok sem. Drog és alkoholproblémák, hűtlenség, családon belüli erőszak... ezek mind megjelennek a következő híres és ismert emberek házasságában. Nem mind végződött azonban válással. Nézd meg a listánkat, melyben érdemes a ruhákra is némi figyelmet szentelni. CsaládOrigoA nagy bejelentés: baba érkezik - fotók és ötletekhttp://www.life.hu/csalad/20180305-a-varandossag-bejelentese-baba-erkezik-babavaro-fotok-es-otletek.htmlMa már teljesen magától értetődő, hogy a közösségi médiában is bejelentjük életünk fontosabb eseményeit: eljegyzést, házasságkötést, válást és igen, a babavárást is. Ehhez adunk most ötleteket, mert bizony sokan elbuknak. Család--Anyák és lányaik, mint Disney-hercegnők: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180119-anyak-es-lanyaik-mint-disney-hercegnok.htmlMi történik a naplementében ellovagoló szerelmespár és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak" után? A Disney mesék mindig bűbájosan végződnek, ám csak találgathatunk, hogy miként is folytatódhat kedvenc karakterünk élete. Erre azonban csak ritkán kapunk választ, egy-egy művész mese-utópisztikus alkotásából. Ám van valami más is, ami mindenkit érdekel, ez pedig a hercegnők és a kor kapcsolata. Vajon miként öregednének meg? Család--Leharcolt szülők, avagy gyerek előtt mindenki jobban nézett ki: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20171024-leharcolt-szulok-avagy-anya-es-apa-gyerek-elott-es-utani-kepei-fotok.htmlA gyermeknevelés elvesz számtalan időt és energiát a szülőktől, amit normál esetben önmagukra fordíthattak volna. Mike Julianelle feltöltött egy képet a blogjára, amire rengeteg ember kezdett megosztani magáról gyerek előtti és utáni képeket; amelyen megmutatják, hogy a szülőség tönkretette őket. Karikás szemek, kócos frizurák; de valóban leharcoltnak kell lennie egy szülőnek? CsaládOrigo7 + 1 tökéletesen felesleges kisbabaholmi - Fotókhttp://www.life.hu/csalad/20170915-7-1-tokeletesen-felesleges-baba-holmi-kellek-ujszulott.htmlEgy kisbabának nincs másra szüksége, csak szülei szeretetére és figyelmére. Ugyan már! A 21. században nem adunk ilyen nyálas maszlagra. A kicsinek igenis vannak olyan luxusigényei, amelyeket a tökéletes szülő kielégít, ha igazán szereti a gyermekét. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.