Helyzetek, amikor bedobnál egy sört, de nem teheted

kánikula Nyár sör
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyáron mindenki valami finom hideg frissítőre vágyik. Ennek tárgya felnőttként gyakran egy pohár fröccs, vagy egy jéghideg sör. Sajnos azonban sok olyan helyzet van, amikor nem engedhetjük meg magunknak, még ezt a kevés kis alkoholt sem.

A sört alapvetően férfias italnak tartják, de nagyon sok nő is szeret időnként meginni egy pohárral. A mértékletes alkoholfogyasztásnak megvan a maga helye és ideje, főként a kánikulában tud nagyon jól esni egy kis lazítás gyanánt, beszélgetés mellé. Az élet azonban sokszor tartogat olyan szituációkat, amikor nagyon meginnánk egy pohárkával, de nem tehetjük. Ezeket szedtük össze.

Nyáron mindenki valami finom hideg frissítőre vágyik Forrás: Shutterstock

Helyzetek, amikor bedobnál egy sört, de nem lehet

  • Péntek késő délután, már harmadik órája ülsz egy meetingen. Mindenki fáradt az egész heti hajtás miatt, a percek lassan telnek, az ötletek nehéz kőként gurulnak az asztalra. Ilyenkor igazán jól esne egy pohár sör, mely lazítana az atmoszférán, megalapozná a hétvégét, oldottabban tudnátok megvalósítani a konstruktív kommunikációt. Ami fontos, hogy nem az alkohol hatása, hanem a sörözés kellemes hangulata miatt.
Péntek késő délutáni meetingen jól esne egy pohárral a sörözés kellemes hangulata miatt Forrás: Shutterstock
  • Hétvégén élvezitek a kertet: medence, grillezés, jó hangulat, barátok, gyerekek, napsütés... Hátradőlsz a napernyő alatt egy hintaágyban, már nyúlnál a forróságot enyhítő sör után, de megállítod a mozdulatot a levegőben. Hiszen egy kerti partin bármikor történhet valamilyen baleset, amikor be kell pattanni az autóba.
  • Szuper csajos este egy romkocsma légkondis menedékében, vagy egy szellős kiülős helyen. Ezerrel megy a sztorizgatás, a pletyizés, de Te csak nézheted, ahogy barátnőid belekortyolnak a hideg habos italba. Mivel autóval érkeztél és a távozást is ezzel tervezed, így neked marad frissítőként a limonádé variációk egyike.
Ha autóval érkeztél és a távozást is ezzel tervezed, akkor neked marad frissítőként a limonádé variációk egyike Forrás: Shutterstock
  • Kibéreltek egy kis vitorlást vagy motorcsónakot a Balatonon, a tó közepén élvezitek a napsütést, időnként csobbantok a kellemesen hűsítő vízben, a teljesség megéléséhez pedig már csak egy jéghideg sör hiányozna. Ám a kishajót még ki kell vinni a partra, te pedig felelősségteljesen ezt magadra vállalod, és meghagyod a többieknek a habos élvezetet.
  • Egy forró nyári délután a játszótéren épp a túlélésre hajtasz: már a füledből is homok ömlik ki, a karod lezsibbadt a hintáztatástól, próbálsz osztódni, de minimum még egy kart növeszteni... Miközben csak arra vágysz, hogy leülhess egy árnyékos padra, hátradőlj, kinyiss egy hideg sört, és csak nézd, ahogy a gyerekek vidáman sarazzák össze a hófehér ruháikat.
A nyári kánikula és forróság veszélyesebb gyermekeinkre nézve, mint hinnénkhttp://www.life.hu/csalad/20180730-a-kanikula-veszelyesebb-gyermekeinkre-nezve-mint-hinnenk.htmlBár a kisgyerekek látszólag jobban viselik a hőséget, nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a felnőttek. Szülőként a te felelősséged, hogy megvédd a forróság és hozományai által okozott panaszoktól – kiszáradás, ájulás, napégés, napszúrás... stb. Mutatjuk, mire kell figyelned! CsaládOrigoA barátság világnapja - Sztárok, akikről nem is hinnéd, hogy barátokhttp://www.life.hu/csalad/20180726-a-baratsag-napja-sztarok-akikrol-nem-is-hinned-hogy-baratok.htmlMa van a barátság világnapja, ez pedig remek apropót szolgáltat arra, hogy kicsit belemélyedjünk, mit is jelent ez az emberi kapcsolat, valamint megnézzünk pár érdekes sztárt is, akik évek óta barátok. Család--Nem sikerült az egyetemi, főiskolai felvételi? – Ne add fel!http://www.life.hu/csalad/20180725-nem-sikerult-az-egyetemi-foiskolai-felveteli-van-meg-remeny.htmlSzerdán hirdették ki a felvételi ponthatárokat, ami sok jelentkező életében jelentett komoly töréspontot. Ha nem vettek fel, a csalódás érzése természetes, de ne feledd, az élet nem áll meg. Még számtalan egyéb lehetőség áll előtted, melyből négyet most meg is mutatunk. CsaládOrigoMi fán terem a nyári diákmunka? - Minden egy helyenhttp://www.life.hu/csalad/20180625-mindent-amit-tudnod-kell-nyari-diakmunka-kisokos.htmlA nyári diákmunka nem csupán a pénzkeresésről szól. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy a fiatal rálépjen az önállóság felé vezető útra, betekintést nyerjen a munka világába, jobban megismerje önmagát és kézzelfogható fogalmat kapjon a pénz valódi értékéről. Összeszedtük, hogy mit is kell tudnod szülőként, fiatalként a nyári munkákról? CsaládOrigoNormális, ha a gyerek a szülő agyára megy - Vekerdy nevelésről, óvodáról, iskolárólhttp://www.life.hu/csalad/20180615-normalis-ha-a-gyerek-a-szulo-agyara-megy-vekerdy-tamas-nevelesrol-ovodarol-iskolarol.htmlVekerdy Tamás évtizedek óta fogja a szülők kezét a gyereknevelés rögös útján. Könyvei, újságcikkei, előadásai tömegeket vonzanak. Megállapításai ma már szállóigévé váltak, például a jó anya nem vasal, a gyerekek lerágják a húsunkat és kiszívják a vérünket, a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. A tanár úr munkásságát én is évek óta figyelemmel kísérem. Magától értetődőnek bizonyult tehát, hogy részt veszek a soron következő előadásán. Most ennek rövid összefoglalása következik. CsaládOrigoNe feledd, hogy a baba első szülinapja nem rólad szól!http://www.life.hu/csalad/20180525-ne-feledd-hogy-a-baba-elso-szulinapja-nem-rolad-szol-torta-recept.htmlA baba első szülinapja az új trendek szerint inkább hasonlít valami őrületes bulira, mint egy 12 hónapos csöppség megünneplésére. Dobd el a csili-vili partikellékeket, és helyezd előtérbe a saját gyermekedet! CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.