A jó íróasztal és szék ismérvei – Alakíts ki álom tanulósarkot a gyerekszobában

tanulósarok gyerekszoba íróasztal iskola2018 iskolakezdés2018 szék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt hihetnéd, egy íróasztalban nem sok variáns létezik, ahogy a hozzá tartózó szék esetén se. Nos, ez - amennyiben gyermekszobába szánod - koránt sincs így. A méretein túl több tényezőt is figyelembe kell venned, hogy gyermeked valóban ki tudja azt használni.

Milyen íróasztalt és széket válassz?

A gyerekszoba adottságai nagyban befolyásolják, hogy mekkorát és milyen alakút válassz. A sarokasztal remek megoldás egy kisebb szobába, hiszen így maximalizálhatod a helykihasználást. Egy L-alak egyik oldalára mehet a számítógép, laptop, a másikra pedig a füzetek és könyvek. Ugyanakkor van már beépített polcos verzió, rövid, de mély, vagy épp fordított asztal is. Annyiféle méretű és színű kapható, hogy lehetetlen nem megtalálnod a gyerekszoba adottságaihoz passzolót.

A gyerekszoba adottságai nagyban befolyásolják, hogy mekkora és milyen alakú íróasztalt válassz Forrás: Shutterstock

Egy barkácsolós kedvű apa maga is elkészítheti, vagy akár egyszerűen csak tégy egy falapot két fiókos kisszekrényre. A falra szerelt, kinyitható asztallap is jó megoldás, ha igazán apró gyerekszobába kell elhelyezned az íróasztalt.

A kinyitható asztallap és az íróasztalba beépített polcok, rekeszek egy kisebb gyerekszobában nagyon hasznosak Forrás: Etsy

Mivel a kisebb íróasztalokat csupán 1-2 évig tudja kihasználni, érdemes normál méretűt venned már alsós tagozatosnak is, és a székkel pótolni a méretkülönbséget. A hagyományos székek mellett, ugyanis nem csupán a forgó, de a megemelhetők is rendelkezésedre állnak. Ezeket remekül ki lehet használni hosszú évekig, de ebben az esetben lábtartósat vegyél, hiszen így adod meg gyermeked számára a tökéletességet.

A megfelelő szék kiválasztásánál mindig számolj a kényelmi faktorral. A gyermek akár órákat is ülhet rajta, így érdemes ergonomikus kialakításút venned, vagy ülőpárnával ellátnod.

Fontos, hogy kényelmes és praktikus széket válassz gyermeked számára Forrás: Shutterstock

Válaszd tehát akár a legegyszerűbb íróasztalt, fölé helyezett polcokkal és egy hagyományos székkel, akár egy számítógép asztallal egybekötött variánst, forgó, megemelhető székkel, a legfontosabb mégis az, hogy gyermeked szeresse a szobájában lévő tanulósarkot, és élvezettel üljön le nap, mint nap tanulni. Alakítástok ki együtt, tervezzétek meg színeit, formáját közösen.

Íróasztalok 15000 forint alatt; avagy készülj az iskolára pénztárcabarát üzemmódbanhttp://www.life.hu/otthon/20180613-iroasztalok-15000-forint-alatt-penztarcabarat-iskolakezdes.htmlAz iskola bár csak most ér véget, már kezdhetünk is a szeptemberi kezdésre készülni. A tanulás egyik szinte elengedhetetlen kelléke az íróasztal, mely ára azonban akár horrorisztikus is lehet. Mi most összegyűjtöttünk pár igazán remek, de a kínálat szempontjából olcsó darabot. OtthonOrigoA leginnovatívabb asztali és fali lámpák, amelyek ámulatba ejtenekhttp://www.life.hu/otthon/20180119-innovativ-asztali-es-fali-lampak.htmlFelejtsd el a polcra rögzíthető műanyag, az unalmas idomú íróasztali és az éjjeli szekrényen pihenő lámpákat! Mint azt már a fotelek esetébe bemutattuk, a kislámpák is túlnőttek funkciójukon. Az enteriőr meghatározó elemeként foglalják el helyüket az asztalon, falon. Most bemutatjuk a leginnovatívabb darabokat. OtthonOrigoFilléres lakberendezés - Lámpák 5000 forint alatthttp://www.life.hu/otthon/20180730-vigyel-fenyt-az-otthonodba-belteri-lampak-5000-forint-alatt.htmlA luxus nem mindig kerül sokba. Az esztétikus lámpatestek kínálatában is találhatsz olyan darabokat, melyek nem kerülnek sokba, ám otthonod fényét emelheted velük. OtthonOrigoA hold fénye ablakon innen és túl – Különleges Luna lámpákhttp://www.life.hu/otthon/20171109-a-hold-fenye-ablakon-innen-es-tul-kulonleges-luna-lampak-hangulatvilagitas.htmlKépzeld el, hogy a telihold ragyogó fényét bárhol és bármikor élvezheted. Az ACORN Stúdiónak köszönhetően, ez már túlnyúlik a képzeleteden, mivel holdhoz hasonló lámpáival egy fantasztikus, új hatást csempész az otthonodba. Otthon--Kicsi a gyerekszoba? Ne aggódj, mutatjuk, miként tudod a legjobban kihasználnihttp://www.life.hu/otthon/20180526-kis-alapteruletu-gyerekszoba-praktikus-berendezese.htmlA kis alapterületű gyermekszobák kihívást jelenthetnek a berendezés tekintetében. Hiszen ez a helyiség egyszerre hálószoba és nappali. Pár egyszerű trükkel azonban sok helyet nyerhetsz. OtthonOrigoEgy gyerekszoba, mely maga a meseország - Akarjuk!http://www.life.hu/otthon/20180524-egy-gyerekszoba-mely-maga-a-meseorszag-lakberendezes-felsofokon.htmlOlyan, mintha egy film díszlete lenne, pedig ez két gyermek valós élettere. A színek és minták merészek, együtt azonban csodás egységet hoznak létre. Nézd meg, hogy miként fest az a gyerekszoba, melybe felnőttként is azonnal be akarsz majd költözni. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.