16 évesen felért a csúcsra Cindy Crawford lánya: megérkezett Karl Lagerfeld és Kaia közös kollekciója

Kaia Gerber Karl Lagerfeld Cindy Crawford
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha az ember olyan felmenővel akar érvényesülni a divatiparban, mint Cindy Crawford, ráadásul a tehetsége és szépsége sem marad el tőle, akkor lehetünk szemtanúi egy olyan hamar felívelő karriernek, amilyen Kaia Gerberé.

Cindy Crawford lánya, akit 2017-ben választottunk az év egyik meghatározó divatikonjának, hihetetlenül gyorsan tört a modellszakma és a divatipar élvonalába. Kaia már 13 évesen aláírta modellszerződését az IMG Modelsnél, és azóta töretlen a sikere, bár egyértelmű, hogy az első években még sokkal inkább Cindy Crawford lányaként, és egy Teen Vogue arcként aposztrofálták, mintsem modellként. Anyai öröksége és tehetsége azonban utat tört, és hihetetlen ugyan, de már 15 éves korára teljesen leszámolt ezzel a szereppel. Egy nagy fordulattal a szupermodellek élvonalába került.

Kaia Gerber a Teen Vogue magazinban Forrás: Teen Vogue

Elképesztő, mi minden történehet egy év alatt, Kaia első divatbemutatója óta ugyanis szinte még egy éve sem telt el. 2017 őszén, a New York-i divathéten lépett először kifutóra a fiatal modell Calvin Klein show-ján, majd további 14 márka divatbemutatóján vonult a divathét alkalmával. 2018 januárjában pedig már ő nyitotta meg a Chanel show-ját. Már ez is egyértelmű jelzés volt, hogy az egyik legnagyobb élő divattervező, Karl Lagerfeld bizalmat szavazott neki, nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy az új kampánynak is Kaia lett az arca. Éppen ekkor, 2018 elején jelentették be azt is, hogy Lagerfeld és Kaia közös kapszulakollekciót tervez.

Karl Lagerfeld és Kaia Gerber Forrás: karl.com

A KAIA x Karl Lagerfeld kollekció létrehozásában a fiatal tehetség nemcsak múzsaként vett részt, a tervezési folyamatban is jelen volt. Az eredmény pedig egy most ősszel debütáló nagyszabású kollaboráció, ami jól tükrözi a Lagerfeldtől megszokott stílusjegyeket és a fiatalos inspirációt. A kollekcióból nem hiányoznak a festett bőrdzsekik, a monokróm darabok, a szegecsekkel kombinált kiegészítők. Kétségtelen, hogy az ősz egyik legnagyobb durranása ez az együttműködés, és már most mindenki azt találgatja, hogy vajon hozza-e azt a sikert, mint a Tommy x Gigi kollaboráció. Tommy Hilfiger és Gigi Hadid közös kollekciója a 2018-as januári bemutatót követően 900%-kal megnövelte a tommy.com webshop forgalmát.

Kattints a képre, és nézd meg galériánkat a KAIA x Karl Lagerfeld kollekcióról:

Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9
Forrás: Karl Lagerfeld
1 / 9

Mi azonban nemcsak erre vagyunk kíváncsiak, hanem arra is, mit hoz még a jövő Kaia számára, mindenesetre nem lepne meg bennünket, ha idén már a Victoria's Secret angyalok között köszönthetnénk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.