Egészséges gasztroajándékok, amiket az utolsó pillanatban is elkészíthetsz

Forrás: Shutterstock -
lilahagyma karácsony ajándék gasztro bonbon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A karácsony nem az ajándékokról, sokkal inkább a figyelmességről szól. Így ajándék lehet néhány szeretetkupon vagy egy utolsó pillanatban összedobott bonbon. Halogatóknak különösen jól jöhetnek ezek a receptek, ha szeretnének meglepni valakit a szeretet ünnepén. 

Lilahagymalekvár

  • 1 kg lilahagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dk vaj
  • 5 dkg méz
  • 2 csapott kk kakukkfű
  • 1 dl balzsamecet
  • 1dl vörösbor
Lilahagymalekvár Forrás: Shutterstock

A hagymát pucold meg, vágd félbe, majd szeletekre. Tedd a lábosba az aprított fokhagymával együtt. Dobd hozzá a vajat, a mézet, mehet bele egy kevés só és a kakukkfű. Mindezt alacsony lángon főzd, egyszer-egyszer keverd át, míg 30-40 perc alatt fedő nélkül megfő. Ezután már nagyobb lángon add hozzá a balzsamecetet és a bort, és főzd addig, amíg be nem sűrűsödik (nagyjából 10 perc). Csatosüvegben szuperjól fog mutatni.

Karácsonyi bonbon egészségesen

  • 25 dkg datolya
  • 15 dkg mandula, mogyoró és dió vegyesen
  • 2 púpos ek kókuszreszelék
  • 1 ek kandírozott narancshéj
  • 1 kk fahéj
  • 1 kk szegfűszeg
  • 1 ek méz
  • 100 g étcsokoládé
  • 1 ek kókuszzsír
Karácsonyi bonbon egészségesen Forrás: Shutterstock

A datolyát 2,5 dl vízben egy órára beáztatjuk, majd az áztatólével együtt pürésítjük robotgépben. A datolya azért nagyon jó, mert természetes gyümölcscukrokat tartalmaz, így a bonbon egyéb édesítőszer nélkül is megállja a helyét. Kifejezetten édesszájúaknak persze egy kanál mézet még beletehetünk. A magokat is pürésítsük össze a a datolyával, majd adjuk hozzá a masszához a fűszereket, a kókuszreszeléket és az apróra darabolt narancshéjat. Ha teljesen cukormentes verziót szeretnénk, akkor a méz és a kandírozott gyümölcs maradjon ki belőle. A masszából formázzunk golyókat, majd egy órára tegyük őket hűtőbe. A csokit melegítsük fel gőz felett, és tegyük hozzá a kókuszzsírt. A bonbonokat forgassuk meg a csokiban, majd néhányat apróra tört magvakba (sótlan pisztáciába, dióba) vagy kókuszreszelékbe is beleforgathatunk. A legjobb, ha többfélét csinálsz, így igazán színes lesz a kép. Ha nem jut mindenre csoki, akkor holland kakaót is használhatsz az utolsó lépéshez, de ha néhányat önmagában hagysz, az is jól néz ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.