Nyílt levél a barátomnak, akit szeretek, de szakítani fogok vele

Forrás: Shutterstock -
olvasói levél párkapcsolat szerelem nyílt levél szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy igen érdekes olvasói levelet kaptunk, amelyben a szerelem különböző hévvel való megélése jelent terhet egy kapcsolatban. Sőt, egyenesen egy szakításba csöppenhetünk, ami csak pár nap múlva lesz kimondva.

Egy kapcsolat akkor felhőtlen és teljes mértékig boldog, ha abban mindkét fél szereti és tiszteli a másikat. Természetesen ezeken kívül is számos egyéb dologtól függ, hogy hosszú távon jól fog-e működni, de ezen alapok nélkül egy párkapcsolat lényegében halálra van ítélve. Ám még a kétoldali szerelem sem jelent zálogot, mint ahogy az a lenti levélből is jól látszik.

Egy kapcsolat akkor felhőtlen és teljes mértékig boldog, ha abban mindkét fél szereti és tiszteli a másikat – Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

„Kedvesem!

Csak pár hónapja vagyunk együtt, és tényleg nagyon szeretlek, de szakítani fogok veled. A rajongásod, a mindent elsöprő szerelmed az elején még nagyon tetszett. Igazából imádtam. De most már terhesnek érzem. Lehet, hogy nem is nekem szól. Ezen is elgondolkodtam. Egyszer volt egy barátom, aki nem is belém, hanem a szerelem érzésébe volt szerelmes. Mintha ezt látnám benned is.

Irreális az a fajta rajongás, amivel körbeveszel.

Nem vagyok én ilyen jó csaj, nem vagyok ilyen okos, nem vagyok ilyen jó fej, mint ahogy te leírsz például a barátaid előtt. Kezd kínossá válni nekem, hogy te sokkal többet teszel ebben a kapcsolatban, mint én. Szeretlek, de sokkal kevésbé, mint te. Ez elég hülyén hangzik, de kb. így tudnám a legjobban megfogalmazni. Neked mindig szép vagyok reggel, pedig borzalmasan nézek ki. Neked még az is aranyos, amikor náthásan zsepiről zsepire 'gyújtok'. Nekem azonban nem aranyos, amikor mackónadrágban ülsz a kanapén, és hangosan nyamnyogva eszed a csirkeszárnyakat. Tudom, hogy engem már a kapcsolatunk elején is sokkal több minden zavart, igazából téged semmi, hiszen én tökéletes vagyok a szemedben. De senki sem tökéletes, én szeretek néha tökéletlen lenni, de melletted ezt nem tudom megélni.

Olvasónk nem bírt el azzal a rajongással, amellyel a barátja körbevette – Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Amiért hétvégén szakítani fogok veled, és hidd el, nekem is nagyon fog fájni, az amiatt lesz, mert nem hiszek neked. Nem hiszem el, hogy ennyire szeretsz. Emögött biztos, hogy valami más áll. Persze majd mondhatod, hogy hálátlan vagyok, a legjobb barátnőm is ezt mondta. Ő nagyon szeretne egy ilyen férfit maga mellett, és az elején tényleg nagyon szerettem is, hogy ilyen vagy, de lehet, hogy nekem mégis az kell, hogy hasonlóan szeressenek, mint én.

Szeretlek, és nagyon nehéz lesz kimondani, hogy vége. Ez a levél segített abban, hogy magamban is jobban rendezzem a gondolataimat. Nem akarlak bántani, fontos vagy nekem, de úgy érzem, a szerelmed megfojt.”

Üzennél valakinek? Tedd a Life.hu-n keresztül!

Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni a gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Öntsd ki a szíved nekünk, küldj levelet az info@life.hu e-mail címre!

Egy kislány, akinek elváltak a szülei, és most két apukája vanhttp://www.life.hu/csalad/20190207-egy-kislany-elvaltak-a-szulei-es-most-ket-apukaja-van.htmlAmikor meglátunk egy képet, amin két apuka ölel egy kislányt, elsőre azt hihetnénk, hogy egy homoszexuális pár megható családi fotóalbumába pillanthattunk be. Mi imádjuk az ilyen képeket is, hiszen a meghitt családi egység – a szülők akármilyen neműek legyenek is – gyönyörű. Ám a most következőkben egy teljesen más családmodellről fog szó esni. CsaládOrigoNyílt levél a férjemnek, aki el akarja venni a gyerekemethttp://www.life.hu/csalad/20190125-nyilt-level-a-ferjemnek-aki-a-valas-miatt-el-akarja-venni-a-gyerekemet.htmlEgy olvasónk igen komoly témában íródott levelét olvashatod a következőkben, amelyben jelen van sértettség, féltékenység, bosszú és lélekromboló felnőttjátszma is, amelyben közös gyermekük biztonsága és szüleivel való későbbi kapcsolata a tét. CsaládOrigoValentin-napi ajándékok, a szenvedélyes szerelem jegyébenhttp://www.life.hu/csalad/20180130-valentin-napi-ajandek-otletek-igazan-szerelmeseknek.htmlA Valentin-nap a szerelmesek napja, még akkor is, ha sokan erőltetettnek érzik. Az érzéseink kimutatását természetesen nem szabad az év csupán egy napjára korlátozni, de ez egy remek alkalom, hogy valamivel meglepd a párodat. Mutatunk pár olyan dolgot, ami messze sem elcsépelt vagy értelmetlen ajándék, ugyanakkor remekül ki tudod mutatni vele szenvedélyes szerelmedet. Család--Le kell számolni a szerelem ideáljával?http://www.life.hu/csalad/20170621-le-kellene-szamolni-a-szerelem-idealjaval.htmlA romantikus könyvek és filmek szép és lágy szerelmi képekkel bombáznak minket. A nő és a férfi, minden történet végén a csillagok alatt táncolnak, gyertyáktól kísérve mélyen egymás szemébe néznek, lágy zongoraszó mellett vallják meg, hogy mindig és örökké... Tökéletes csókok, épp megfelelő érintések, édes szavak alkotják őket egy párrá. Igen, a szerelmet csodálatosnak láttuk ifjú korunkban, aztán felnőttünk és rájöttünk, hogy az igazság ennél jóval árnyaltabb. Család--Ne hagyd veszni a párkapcsolatod, próbáld ki a párterápiát! http://www.life.hu/csalad/20180917-ne-hagyd-veszni-a-parkapcsolatod-hazassagod-probald-ki-a-parterapiat.htmlHa egy párkapcsolat megfeneklik, érdemes a jó szándékú rokonok és barátok mellett egy párterapeuta előtt is felfednünk sérelmeinket, kétségeinket, szorongásainkat. A párterápia gyakorlati oldaláról Geist Klára szakpszichológust, család- és szexuálterapeutát, a Magyar Pszichológiai Társaság, a Magyar Családterápiás Egyesület, valamint a Szexológiai Tudományos Társaság tagját kérdeztem. CsaládOrigo12 párkapcsolati krízis, amik a szakítás, megcsalás jelei lehetnekhttp://www.life.hu/csalad/20170803-12-parkapcsolati-krizis-a-szakitas-megcsalas-jelei.htmlEgy párkapcsolat, egy jól működő párkapcsolat igen komplex elemekből tevődik össze. Folyamatos odafigyelést, frissítést igényel. Értelemszerűen mind különbözően működünk egy szerelmi kapcsolatban, de vannak olyan egyetemes jelek, amik bizony a szakítás szelét hozzák magukkal. Az alábbi listából, ha csak egy-két pont illik rá a jelenlegi párkapcsolatodra, akkor némi befektetett energiával, még megmenthető – ha mindkét fél így gondolja -, de ha már a felénél felsóhajtasz, akkor bizony ideje továbblépned! CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.