Marokkót manapság már meglehetősen olcsón és könnyen elérhetjük – a fapados járatok révén – itthonról is. Így pedig leegyszerűsödik egy olyan vágy beteljesülése, ami a „nagyon más” érzésről, a miénktől jelentősen eltérő világ megtapasztalásáról szól. Hiszen Marokkó egy nagyon más világ, ehhez kétség sem férhet. Nekem ezúttal hét napom volt erre, ezért koncentráltam az ország egy szűkebb keresztmetszetére, mert ennyi idő alatt a királyság teljes területe bejárhatatlan és feldolgozhatatlan. Így választásom Marokkó déli-, délnyugati részeire esett.
Marrakesh, a különleges
Kezdjük is az egyik legikonikusabb helyszínnel, Marrakeshsel. A csaknem milliós település amellett, hogy meglehetősen egzotikusan cseng és messze földön híres, rendkívül összetett város. A múlt és a jelen olyan organikusan él együtt, ami párját ritkítja. A helyzetet tovább árnyalja az is, hogy a múlt egyben a jelen is. Pontosabban nehéz a kettőt elválasztani. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egész Marrakesh egy ma is élő szabadtéri múzeum. Az „élő” szót pedig érdemes külön kiemelni. A város lüktetése ugyanis szinte felfoghatatlan. De ezeket a dolgokat nem felfogni kell, hanem megélni, és hagyni, hogy az érzetek végigjárják a zsigereinket: Marrakesh garantáltan megcsavar.
Szabadtéri őrület
A szédítő csavarás kiindulási pontja a város híres központi tere, a Jemaa el-Fna. Ez a hely egész Afrika legzsúfoltabb tere, ami azért már önmagában is elég sokatmondó tény. Az UNESCO is a tér kapcsán inspirálódva hozott létre egy új örökségvédelmi kategóriát: az emberiség orális és szellemi kulturális örökségének kategóriáját. Rájöttek ugyanis, hogy nemcsak a megfogható, materiális dolgokat kellene védeni, hanem az olyan nehezebben megfogható értékeket is, amit a hely egész szellemisége jelent.
Ezt a szellemiséget és a hangulatot az őrült, eksztatikus, misztikus és pszichedelikus jelzőkkel tudnám leírni.
A sokarcú tér ráadásul napról napra, sőt, napközben is többször változik. Napnyugta után hatalmas és hangos falodarengeteg lesz belőle, de csak miután nappal kígyó- és majombűvölők, mutatványosok és történetmesélők lepték el a teret. Persze rengeteg turista is megfordul itt, de természetéből fakadóan a gigantikus medina a térrel és a piacával pillanatok alatt elnyeli őket. Egyszerűen elvesznek a káoszban. Néha szó szerint is, olyan szövevényes az óváros. Ezért érdemes mindig vizuális támpontokat keresni az intenzív rengetegben. Mint például a 77 méteres Koutubia-mecset.
A kertek városa
De Marrakesh nem csak a központi tér, a medina és a piac. Nagyon jellegzetesek a kertjei is, amiből rengeteg van, ráadásul mind teljesen más hangulatú. Sétálhatunk egy 13 000 hektáros, hatalmas pálmaligetben vagy piknikezhetünk a 12. században alapított Menara-kertben az olajfák között. De mégis a Majorelle-kert az, amire azt mondanám, hogy kötelező. Egy orientalista francia festő és amatőr botanikus, Jacqes Majorelle a megálmodója. A rengeteg növénykülönlegesség és a kis berber múzeum mellett a kert hangulata a legcsodálatosabb. Na meg a színei. A kéknek egy olyan különleges árnyalatát találjuk meg itt, amit a festő után konkrétan Majorelle-kékként ismer a világ.
Az, hogy ez a csoda ma is látható a maga pompájában, nagyban köszönhető a divatvilág Van Goghjának, Yves Saint Laurent-nek és barátjának, Pierre Bergének. Ők voltak azok, akik 1980-ban megvették és megmentették a kertet az enyészettől. Ingatlanfejlesztők ugyanis egy hotelkomplexumot akartak felhúzni a helyére, szerencsére sikertelenül.
Múzeumok és riádok
Saint Laurent-nek van egy viszonylag új, modern múzeuma is a városban, ami egyébként teljesen olyan, mint a Twin Peaks vörös szobája. Egészen hihetetlen, mennyi kis alvilágot találhatunk ebben a nagy komplex egészben, amit Marrakeshnek hívnak. Külön alvilágot jelentenek a riádok is a városban. Ezek olyan hagyományos marokkói kúriák, amelyeknek a közepén egy zárt udvart találunk, növényekkel, szökőkúttal, esetleg medencével. Egyrészt meg is tudunk szállni ilyen szépséges épületekben, másrészt meg is látogathatjuk őket. Ilyen például a 19 századból származó Bahia-palota is, ami tulajdonképpen több riád összessége. Az uralkodó nagyvezéré volt, akinek kellettek a nagy terek, mivel négy felesége és huszonnégy szeretője összezördülésmentes, kényelmes együttélését kellett biztosítania.
Lapozz és merülj még mélyebbre Marokkó gyomrában!