Kerülj közelebb álmaid munkájához egy álláskeresési tanácsadó tippjeivel

munkahely álláskeresési tanácsadó állásinterjú munkahelyváltás munka álláskeresés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bóné Ágnes közgazdász, álláskeresési tanácsadó 2014 óta foglalkozik önéletrajzírással, elhelyezkedési tanácsadással és állásinterjúra való felkészítéssel. Az elmúlt években több száz álláskeresőnek segített megtalálni a megfelelő állást. Most neked is segít abban, hogy közelebb kerülj álmaid munkájához.

Mennyire elégedettek a magyarok a munkájukkal?

A nemzetközi kutatások szerint az emberek 80 százaléka elégedetlen a munkahelyével. Hazánkban ez az arány 40–60 százalék közé esik attól függően, ki végezte a kutatást és mekkora mintát vett alapul. Egyes felmérések alapján az elégedett munkavállalók száma itthon alig éri el a 10 százalékot.

A magyar munkavállalók kiemelkedően széles köre passzív álláskereső, tehát egy jobb ajánlat esetén azonnal hajlandó lenne munkahelyet váltani, de nem tesz proaktív lépéseket az ügy érdekében.

Azok elégedettek leginkább a munkájukkal, akik hivatásként tekintenek rá, azt érzik, a munkájuk hozzáad a közjóhoz, a kulcsfontosságú erősségeikre támaszkodik, célt és értelmet ad az életüknek.

Bóné Ágnes Fotó: Arató Vivien

Mely területeken a legkönnyebb és hol a legnehezebb ma Magyarországon állást szerezni?

A munkaerőhiány ma már nemcsak egyes szektorokat, hanem az egész gazdaságot érinti. Hatalmas verseny folyik a képzett munkavállalókért mind a szellemi, mind a fizikai munkaköröket tekintve. A 2018. augusztus–októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma átlépte a 4,5 milliót, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. A munkaerő iránti kereslet továbbra is erősödik, miközben a munkaerő-tartalék folyamatosan zsugorodik. A legkeresettebb hiányszakmák ma megtalálhatók többek között az egészségügy, a szállodaipar, a bankszektor, a biotechnológia, a mezőgazdaság, a könnyűipar, az oktatás, a közlekedés és az építőipar teljes területén. Az orvosok, az állatorvosok, az értékesítő menedzserek, a felsővezetők álláshelyeinek betöltése is gondot okoz. Nagyon felkapottak az informatikusok, IT szakemberek. Ma az IT szektorban szinte bárki könnyen el tud helyezkedni.
A munkavállalók részéről az adminisztratív, irodai, asszisztensi állások a legkeresettebbek, ezek viszont a tíz legnehezebben betölthető munkakör között helyezkednek el.

A 10 legnehezebben betölthető munkakör ma Magyarországon

– szakmunkás
– mérnök
– értékesítő
– sofőr
– adminisztratív és irodai asszisztens
– könyvelő
– műszerész
– vendéglátóipari alkalmazott
– orvos
– gépkezelő

Egyrészt azért nehéz betölteni ezeket a pozíciókat, mert nehéz olyan szakembert találni, aki a megfelelő képességekkel, végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik. Másrészt az álláskeresők önéletrajzából nem derül ki, hogy alkalmasak-e az adott pozícióra.

Milyen módszerrel tudjuk megszerezni az álommunkát?

Az álommunka megszerzésének első és elengedhetetlen feltétele, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, ismerjük az erősségeinket, a gyengeségeinket és tudjuk, mi az, ami igazán fontos számunkra. Álmaink munkáját egyébként ugyanúgy kell keresni, mint egy „normál” állást, csak ebben az esetben már nem a zavarosban halászunk.

Az álommunka megszerzésének elengedhetetlen feltétele, hogy ismerjük önmagunkat és tudjuk, mi az, ami igazán fontos számunkra Forrás: Shutterstock


Azzal érdemes tisztában lennünk, hogy a meghirdetett állásokra való pályázás az egyik legkevésbé hatékony módszer nemtől, kortól és szakmai tapasztalattól függetlenül.

Az esélyeinket úgy növelhetjük, ha a rejtett munkaerőpiacra is kiterjesztjük a figyelmünket és egyszerre három-öt álláskeresési módszert is alkalmazunk. Ilyen lehet például a munkáltatók közvetlen megkeresése, a személyzeti tanácsadók felkeresése, a kapcsolatok mozgósítása, a szakmai szervezetekhez való csatlakozás, a szakmai rendezvényeken való megjelenés.

Kotorássz állatokban milliós fizetésért – Bemutatjuk a legbizarrabb munkákat


Te elégedett vagy a munkáddal? Ha váltani szeretnél, érdemes alaposan utánakérdezni az olyan álláshirdetéseknek, mint a „Szeretnél kikerülni az őrjítő mókuskerékből, és a munkádat a természetben, állatok között végezni? Szeretnél átlagon felüli bért keresni, miközben szórakozol? Gyere hozzánk inszeminátornak!”, mert a végén, gyanútlanul egy állat alfelénél találod magad egy csővel. Olvasd tovább!

Hogyan működik a rejtett munkaerőpiac?

A rejtett munkaerőpiac a nevétől eltérően nincs elrejtve, csak nem egyértelműen látható. Azok az állások találhatók itt, amelyek még azelőtt betöltésre kerülnek, mielőtt meghirdetnék őket. Tízből nyolc állást így töltenek be. Egy munkáltató számára ugyanis több csatorna is a rendelkezésre áll, hogy megtalálja az új kollégát. Körbekérdezheti a munkatársait, ismerőseit, hogy ismernek-e valakit, aki megfelelne a pozícióra. Megkérheti a HR-es kollégát, hogy nézzen szét a korábban beérkezett önéletrajzok között. Kirakhat állásajánlatot a cég honlapjára. Megbízhat fejvadászt a potenciális jelölt felkutatására. Ha ezek egyike sem válik be, akkor veszi igénybe az online állásportálok szolgáltatásait.

Egy munkáltató számára több csatorna is a rendelkezésre áll, hogy megtalálja az új kollégát Forrás: Shutterstock

A legtöbb állás tehát még azelőtt betöltésre kerül, mielőtt a tömegek számára láthatóvá válna.

Mégis az álláskeresők 95 százaléka csak olyan pozíciókat céloz meg, amelyek meghirdetésre kerültek valamelyik állásportálon.

Mire figyeljünk, ha önéletrajzot írunk?

Az optimistább kutatások szerint 90 másodperc áll a rendelkezésünkre, hogy meggyőzzük a munkáltatót, hogy behívjon állásinterjúra. Egyes tanulmányok szerint azonban egy profi HR-esnek 6 másodperc is elég, hogy döntést hozzon felettünk.
A jó önéletrajz egyedi, figyelemfelkeltő, hiteles, érthető, tagolt, releváns információkat tartalmaz, az iparágra jellemző kulcsszavakkal tarkított és a munkáltatóról szól. Röviden: pozícióra szabott. Sokan elfelejtik, hogy az önéletrajznak egyetlen célja van, mégpedig az, hogy behívjanak minket állásinterjúra.
Ha a munkáltató figyelmét szeretnénk felkelteni, az önéletrajzunkban úgy kell bemutatni magunkat, hogy minél jobban hasonlítsunk arra a személyre, akit a munkáltató keres. Ehhez érdemes egy kicsit a munkáltató fejével gondolkodni. Ha pedig szeretnénk kitűnni az önéletrajzok tömegéből, érdemes arra is kitérnünk, mi tesz minket egyedivé, mi különböztet meg minket a hozzánk hasonló pályázóktól. Ennek a legegyszerűbb módja, ha az eddigi feladataink mellett arra is kitérünk az önéletrajzban, milyen kézzelfogható, konkrét eredményeket értünk el a szakmai pályafutásunk során.

Van kiút a prostitúcióból és a szexuális kizsákmányolásból – Lépd meg!http://www.life.hu/csalad/20190404-van-kiut-a-prostituciobol-es-a-szexualis-kizsakmanyolasbol-ne-felj-meglepni.htmlSzinte napra pontosan hat éve nyitotta meg kapuit Magyarországon a Névtelen Utak Alapítvány védett háza. A szervezet azoknak a nőknek igyekszik segítséget nyújtani, akik prostitúció, szexuális kizsákmányolás vagy emberkereskedelem áldozataivá váltak. A nem hétköznapi feladatokról, kihívásokról az alapítvány névtelenséget kérő munkatársát kérdeztem. CsaládOrigoKínában rehabilitációs központokban kezelik az internetfüggő fiatalokathttp://www.life.hu/csalad/20190401-kinaban-rehabilitacios-kozpontokban-kezelik-az-internetfuggo-fiatalokat.htmlFolyton a telefonján lóg, az estéi csak a számítógépes játékokról szólnak, netán ki sem lehet robbantani a gép elől, és ha mégis erre kényszerül, látványosan szenved? Nos, az internetfüggőségnek komoly élettani és szociális hatásai vannak, melyek hosszú távon könnyen tönkretehetik az addiktív személy életét. A tünetek mellett fontos felismerni azt is, hogy mely típusba tartozik, és minél előbb elérni, hogy kezelést kérjen. Kínában például már évek óta működnek Internet-függőségi Rehabilitációs Központok, ám abban nem lehetünk biztosak, hogy ezek a katonai mintát követő intézmények jelentik a valódi kiutat. Család--Kötelező önkéntes munka - a teherként megélt érettségiig vezető úthttp://www.life.hu/csalad/20190118-kotelezo-onkentes-munka-avagy-a-diakok-erettsegi-vizsgajahoz-elengedhetetlen-kozossegi-szolgalat.html2016 január elsejétől minden nappali tagozatos, 25 év alatti diáknak kötelező 50 óra közösségi szolgálatot teljesítenie, hogy megkezdhesse az érettségi vizsgáit. De miért is van szükség erre az iskolaszagú és éppen ezért nemszeretem elfoglaltságra? Hogyan működik a kötelező önkénteskedés? Talán nem egészen úgy, ahogy szeretnénk. CsaládOrigoLáthatatlan munka, amiért se pénz, se megbecsülés nem járhttp://www.life.hu/csalad/20190219-lathatatlan-noi-munka-a-csaladban-amiert-se-penz-se-megbecsules-nem-jar.htmlTe is úgy érzed időnként, hogy az otthonod nem feltétlenül a pihenés helyszíne, mert a mosogatóban tornyosuló szennyes edények vagy a porcicák látványa folyamatos teendőket jelentenek számodra? Ha a válaszod igen, ne keseredj el, mert nem vagy egyedül! A láthatatlan munka elválaszthatatlan része a mindennapjainknak. CsaládOrigoA jó munkatársak, főnök és környezet aranyat ér – Ilyen egy szuper munkahelyhttp://www.life.hu/csalad/20180409-a-jo-munkatarsak-fonok-es-kornyezet-aranyat-er-a-jo-munkahely-ismervei.htmlA jó munkahely sokféle lehet, attól függően, hogy milyen a személyiséged, valamint milyen a munkaköröd. Csend és béke, vagy épp pezsgő, kreatív környezet kell-e ahhoz, hogy a legjobb tudásod szerint elvégezd a feladatodat. Vannak azonban egyetemes jó munkahelyjellemzők, ezeket vesszük most sorra. CsaládOrigoA munkahelyi stressz magánéleti konfliktusokat és párkapcsolati kríziseket okozhathttp://www.life.hu/csalad/20180305-munkahelyi-stressz-maganeleti-konfliktusokat-es-parkapcsolati-kriziseket-okozhat.htmlA munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése nehezebb, mint gondolnánk. A stressz, mely ránk rakódik, észrevétlen a bőrünk alá mászik, a vérkeringésünkbe kerül és a szívünk ritmusosan pumpálni kezdi a testünk minden porcikájába. Ez pedig számtalan dologban meggátol minket a magánéletünkben. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.