Mindent tud a rizsről, így csak Rice Girl néven emlegetik Momoko Nakamurát. Most elárulja, hogy a rizsfőzés sokkal összetettebb, mint eddig gondoltuk. 

A rizsfőzést alapvetően egyszerű dolognak gondoljuk, ám Momoko Nakamura, akit csak Rice Girlként emlegetnek, most elárulja, hogy egy kicsit bonyolultabb, mint gondolnánk. A Nuus azt írja, hogy Momoko szerint a rizst főzés előtt háromszor át kell mosnunk, hogy megszabaduljunk a felesleges keményítőtől.  

A főzés is négy szakaszra bontható. 

  1. Mérjünk ki egy adag rizst, majd öntsük fel kétszer annyi vízzel, melegítsük forráspontig. 
  2. Amikor elkezd forrni, állítsuk magas lángra, majd így főzzük egy percig. Ez azért kell, hogy az összes felemelkedjen a víz tetejére.
  3. Vegyük a lángot alacsonyra, tegyünk rá fedőt, és főzzük 30 percig. 
  4. Ha letelt a 30 perc, kapcsoljuk le a lángot, pihentessük a rizst még 10 percig. Ha ezután lyukakat látunk a rizs felszínén, jól dolgoztunk. Ezután osszuk egy szedőkanállal négy részre a rizst, majd kavarjuk át óvatos mozdulatokkal. Ezután már tálalhatunk.
Így lesz tökéletes a rizsForrás: Shutterstock