Helyreállították az Orient Express kocsijait, nyáron újra útnak indulhatnak – Fotók

Forrás: AFP/Christophe Archambault -
Isztambul luxus Párizs Orient Expressz vonat vasút
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Agatha Christie írónőt is megihlette a legendás Orient Express, amely most újra átszelheti Európát. A vasúti kocsikat most felújították, nyáron már akár útnak is indulhat a szerelvény. 

Kilenc hálókocsit és négy szalonkocsit újítottak fel a legendás Orient Express vagonjai közül. A vonat 1977-ben tette meg utoljára az utat Párizstól Isztambulig. 12 millió fontot költöttek a restaurálásra, az eredeti art deco hangulat megteremtésére. Az eredmény elképesztő lett.

Az állomáson tekinthetik meg az érdeklődők az Orient Express helyreállított kocsijait Forrás: AFP/Christophe Archambault

A vonat még nem szeli a vidéket, a párizsi Gare de l'Est állomáson lehet megtekinteni, az étkezőkocsiban pedig akár egy pohár pezsgőt is el lehet fogyasztani.

A kocsikban megőrizték az eredeti fa borítást, és az art deco díszítőelemeket is Forrás: AFP/Christophe Archambault

A Daily Mail cikke szerint egyelőre azt kell megvizsgálni, hogyan tehetik biztonságossá a kocsikat a modern európai szabványoknak megfelelően.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a nyáron már meg is kezdheti első útját a szerelvény.

A legendás vonat Agatha Christie írónőt is megihlette Forrás: AFP/Christophe Archambault
Másfél kilós aranyrögöt talált egy ausztrál hobbikutatóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190520-masfel-kilos-aranyrogot-talalt-egy-ausztral-hobbikutato.htmlCsaknem másfél kilós, százezer ausztrál dollárt (20 millió forintot) érő aranyrögöt talált egy hobbikutató az Ausztrália nyugati részén fekvő Kalgoorlie környékén. UtazásOrigoTitkos lakás is helyet kapott az Eiffel-torony tetejében – Videóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190513-titkos-lakas-is-helyet-kapott-az-eiffeltorony-tetejeben-video.htmlGustave Eiffel egy kicsit magának is kedvezett, amikor megépítette az Eiffel-tornyot. A tetejében egy kis lakást is kialakított, amiről ma már kevesen tudnak. Akkoriban a világ elitje akart bejutni a titokzatos falak közé. Utazás--Egyre több magyar vág neki lakóautóval Amerikánakhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190517-egyre-tobb-magyar-vag-neki-lakoautoval-amerikanak-usa.htmlAz Egyesült Államok felfedezésének egyik legjobb módja a lakóautó-bérlés. Mellette szól a kényelem, az ár, és természetesen a hamisítatlan amerikai életérzés is. A lakókocsis utazást applikációkkal, előfoglalásokkal és a tapasztalt utazók tanácsainak meghallgatásával még könnyebbé tehetjük. UtazásOrigoKároly herceg meseszép panziót nyitott a család egyik kastélyábanhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190516-karoly-herceg-meseszep-panziot-nyitott-a-csalad-egyik-kastelyaban.htmlGranary Lodge néven nyitotta meg panzióját Károly herceg május elején. A CNN szerint a The Castle of Mey-t a herceg nagymamája, az anyakirálynő vásárolta. Utazás--A vízesés alatt szexizett Pirner Alma – Fotóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190515-a-vizeses-alatt-szexizett-pirner-alma.htmlPirner Alma Balin egy vízesés alatt mutatta meg idomait fürdőruhában. Utazás--Csodás alakot villantott Demcsák Zsuzsa a thaiföldi napsütésbenhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190515-csodas-alakot-villantott-demcsak-zsuzsa-a-thaifoldi-napsutesben.htmlVéget ért az Ázsia Expressz forgatása. A kimerült hírességek igyekeznek minden percet kihasználni a regenerálódásra. Így tett Demcsák Zsuzsa is, aki bikiniben mutatta meg tökéletes alakját. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.