Mellém állt a szerencse, amikor a Jobb ember leszek! mozgalom májusi kihívását húztam ki a kalapból, merthogy nagyon is hiszek az apró figyelmességek erejében.
Önzetlenül adni, apró figyelmességgel meglepni a szeretteinket csodálatos dolog. Ebben az esetben ráadásul nem pénzzel mérhető dolgokról van szó, egy sokkal mélyebb és emberibb emóció van a háttérben, az, hogy odafigyelsz és törődsz azzal, akit szeretsz.
Számomra kifejezetten fontos, hogy a szeretteimet boldognak lássam, így jellemző rám, hogy lesem a gondolataikat, és hogy mit érezhetnek. Amikor pedig azt látom, hogy valamiért kibillentek, örömmel kedveskedek nekik akár csak szavakkal, öleléssel, egy fárasztó nap után hátmasszázzsal, vagy azzal, hogy átvállalok valamilyen házimunkát.
A kedvenc kis figyelmességem azonban független jó- és rosszkedvtől. Ezzel az aprósággal már gyerekkoromban is szívesen leptem meg a családtagjaimat, és ez azóta sem változott. Miről van szó? Titkos üzenetekről, amiket könyvbe, hűtőbe, táskába, párnára rejtek néhány kedves szóval, vagy akár versidézetekkel. Korábban egyébként ünnepekre is szívesen bevetettem a személyre szóló üzeneteket, persze szépen becsomagolva, azaz szerencsesütikbe rejtve. Néhány sort megírni pár perc, de az, amit átadsz vele, nagyon sokat jelenthet – biztatást, ha arra van szükség, törődést, figyelmességet, szeretetet.