Földünk helyzete válságos, ami szerencsére az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. Sorra hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek célja a pozitív változás elérése a bolygónk és ezáltal az emberiség jövőjét illetően. Ennek szellemiségében, az Akshar Alapítvány egy olyan iskolát hozott létre Indiában, amely egyszerre támogatja a környezetvédelmet és a szegényebb gyermekek tanuláshoz való jogát.

Az iskola alapítója, Mazin Mukhtar a Bored Pandának elmondta, hogy a szegény gyermekek iskolájának ötletével ő és felesége még 2013-ban találkozott New Yorkban. Ugyanebben az évben megalapították az Akshar Alapítványt, 2016-ban pedig az iskolát. Megalakulása előtt a diákok többsége a közeli kőbányában dolgozott napi 2,5 dollárért. Mivel az iskola nem tud konkrét fizetést adni az itt tanuló gyermekeknek, ezért kitaláltak egy „jegyrendszert". Különböző iskolai feladatokért cserébe – mint társaik tanítása, korrepetálása, egyéb munkák elvégzése, jó tanulmányi eredmények satöbbi – használati tárgyakra és egyéb árukra beváltható jegyeket kapnak.

2016-ban megalapították az iskolát, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a gyerekekForrás: Instagram/Akshar Foundation

Az intézmény célja megtanítani, hogy mindenki felelős a saját környezetéért. 

Az Akshar Forumban bár teljesen ingyen tanulhatnak a gyerekek, a vezetőség mind a diákokat, mind a szülőket arra kéri, hogy szedjék össze az otthoni műanyag hulladékot – vagy akár az eldobált szemetet – és vigyék be magukkal reggel az iskolába. Ez az elképzelés akkor ötlött fel a házaspárban, amikor ők maguk is szembesültek a műanyag szemét valós társadalmi és ökológiai problémájával.

Az iskola nem csupán begyűjti a műanyag hulladékot, de a területén egy újrahasznosító üzemet is működtetForrás: Instagram/Akshar Foundation

Amikor elindítottuk az újrahasznosítási programot, a szülők nem voltak együttműködőek. Így létrehoztuk a "Plastic School Fees" díjat, hogy őket is ösztönözzük.  

Az iskola nem csupán begyűjti a műanyag hulladékot, de a területén egy újrahasznosító üzemet is működtet. Sőt fontosnak tartja, hogy diákjaival és azok szüleivel megismertesse a műanyag káros hatásait, mivel sokan fűtik otthonukat műanyagégetéssel, az ezzel járó veszélyekről pedig fogalmuk sincs.

Forrás: Shutterstock
Így neveld környezettudatossá a gyereked!

Mint a nevelés minden területén, a környezettudatos szemlélet kialakításában is elsődleges szempont a példamutatás. Papolhat az ember klímaváltozásról meg szennyezett levegőről, ha közben többkilónyi szemetet termel a nap során, folyamatosan kényszervásárlásokkal tölti az idejét, vagy mindenhová autóval jár. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jó és a rossz példa egyaránt ragadós. Így aztán nincs más választásunk, nekünk magunknak kell megmutatnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel tovább életben tartható a bolygó. Olvasd tovább!

Az Akshar Forum 20 gyermekkel indult, ez a szám mára 110-re nőtt. Ez azt jelenti, hogy egyre több szülő ad esélyt a gyermekének egy jobb jövőre, amely nem bányában való robotolást, hanem tudást és igazi munkahelyet ígér. Nem mellesleg pedig egyre többen vesznek részt aktívan földünk megmentésében.