szépségápolás smink nélkül smink
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Számtalan alkalommal írtunk már a smink áldásos hatásairól, de arról is, hogy milyen előnytelen lehet, ha egy-egy sminktermékkel nem jól bánunk, vagy éppen rengeteget használunk belőle. Egy biztos, mindenkinek azzal együtt szokjuk meg a vonásait, ahogyan rendszeresen látjuk, legyen ez bármennyi smink is, így meglepő lehet, ha éppen máshogyan, akár teljesen natúr külsővel mutatkozik az illető. A meglepetés persze lehet pozitív, de negatív is. Hogy van ez a sztárok esetében?

A hollywoodi sztárokat leginkább filmekben, vörös szőnyeges eseményeken, esetleg magazinokban látjuk. Ezek mind olyan alkalmak, amikor a legjobb formájukat kell hozni, így ilyenkor természetesen a legkiválóbb sminkmesterek veszik őket kezelésbe. Mivel mindig ennyire „meg vannak csinálva”, nagyon furcsának tűnnek azok a képek, amelyek abszolút smink nélkül mutatják őket.

A social mediának köszönhetően a sztárok a hétköznapjaikba is bepillantást engedhetnek, már nem csak mindig a pompát, a tökéletességet láthatjuk, és egyértelmű, hogy bizony ők sem csak ezt akarják láttatni magukból. Ennek ellenére sokszor még mindig kifejezetten extrém esetnek tűnik, ha egy sztár felfedi smink nélküli, azaz a nagyközönség számára egyáltalán nem megszokott arcát.

Erről írtunk Christina Aguilera címlapon hozott smink nélküli fotói kapcsán. A nagy megdöbbenés valószínűleg ez esetben azért volt, mert az énekesnő egészen máshogy festett, ráadásul sokkal szebb volt, mint túlsminkelt fotóin. Sajnos a sztorinak furcsa kimenetele lett, pár héttel a képek megejelenése után, a Billboard-díj-átadón felpüffedt arccal, kissé eldeformálódott ajkakkal lépett a vörös szőnyegre, így nem túl hiteles képviselője lett a természetességnek.

Christina Aguilera smink nélkül Forrás: Paper Magazine

Pedig a természetességre szükség van, még a hollywoodi sztároknak is. Hiszen hogyan lehetne mindig egy felvett maszkban járni? Lady Gaga tökéletes példa erre. Az énekesnő saját bevallása szerint fiatalabb korában rút kiskacsának számított, valószínűleg nem is véletlen, hogy eltúlzott sminkekkel, kosztümökkel cicomázta fel magát, amikor berobbant a karrierje. Azóta azonban ő is sokat változott, az Oscar-gála előtt nem félt megmutatni smink nélküli, kizárólag kozemtikumokkal ápolt arcát, és még így is tündökölt.

Lady Gaga Forrás: AFP, Instagram/ladygaga

Egy biztos, mindenképpen jó példát mutatnak azok a hírességek, akik fel merik fedni a valódi arcukat, még ha sokukat ezt követően „csúnyának” is titulálják egyes kommentelők. A rivaldafényből kilépve sokkal természetesebbek, esendő emberek lesznek, akiket közelebb érezhetünk mi is magunkhoz, ráadásul ezzel ők maguk is azt hirdetik, hogy nem kell mindig a tökéletességet kergetni.

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Getty Images, Instagram/cindycrawford
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/jlo
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/lanadelrey
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/ashleygraham
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/drewbarrymore
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/iiswhoiis
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/jessicabiel
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/salmahayek
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/cindycrawford
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/jlo
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/lanadelrey
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/ashleygraham
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/drewbarrymore
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/iiswhoiis
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/jessicabiel
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/salmahayek
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/cindycrawford
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/jlo
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/lanadelrey
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/ashleygraham
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/drewbarrymore
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/iiswhoiis
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/jessicabiel
1 / 8
Forrás: Getty Images, Instagram/salmahayek
1 / 8

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.