Rendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Airport a következő napok csúcsforgalma miatt

Forrás: Budapest Airport -
Budapest Airport csúcsforgalom rendkívüli intézkedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a július végén és augusztus elején várható rendkívül magas utasforgalom miatt.

A Budapest Airport a közleményében azt írta, hogy a Maccabi Európa Játékok, a Formula–1 Magyar Nagydíj és a Sziget fesztivál miatt is erős forgalomra lehet számítani a repülőtéren, az utasszám többször is átlépi majd a napi 50 ezres értéket.

A forgalom gyorsítása érdekében üzembe helyeztek egy újabb folyosót az utasbiztonsági átvilágításon és már működik a várakozási időt előrejelző rendszer is. Emellett a repülőtéren lehetőség van a korai poggyászleadásra: már a járat indulása előtt több órával le lehet adni a bőröndöket. A repülőtér üzemeltetője megerősített terminál-üzemeltetéssel, biztonsági szolgálattal, parkolófelügyelettel és takarítói szolgálattal készül.

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Forrás: Budapest Airport


A közlemény szerint a Maccabi Európa Játékokra a sportolók és szurkolók már a július 29-i kezdés előtt megérkeznek. Szintén a jövő héten zajlik a Formula–1 Magyar Nagydíj, amely miatt nemcsak a menetrend szerinti, hanem a businessjet-forgalom is megnő. Augusztus első napjaiban a két rendezvényről hazautazók, valamint a Sziget és az Ozora fesztiválra érkezők miatt kell a megszokottnál nagyobb forgalomra számítani.

A Budapest Airport azt kéri az utasoktól, hogy a nagy forgalom miatt a szokottnál is korábban, legalább két órával a járat indulása előtt érkezzenek meg a repülőtérre.

Váratlanul leállították a Notre-Dame felújításáthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190726-varatlanul-leallitottak-a-notre-dame-felujitasat.htmlÓlomszennyezettség miatt egyelőre felfüggesztették a Notre-Dame felújítását. Utazás--Dukai Regina elhagyta az országothttp://www.life.hu/lifeutazas/20190726-dukai-regina-elhagyta-az-orszagot.htmlA reptérről jelentkezett be Dukai Regina, bejelentette a követőinek, hogy elhagyta az országot. UtazásHarcot hirdet a fiatalok alkoholfogyasztása ellen az olaszországi üdülőhely, Jesolohttp://www.life.hu/lifeutazas/20190724-harcot-hirdet-a-fiatalok-alkoholfogyasztasa-ellen-az-olaszorszagi-udulohely-jesolo.htmlA Velence közeli kisváros polgármestere, Valerio Zoggia rendeletet írt alá arról, hogy július 27-től szeptember 14-ig szombatonként tilos lesz az alkoholfogyasztás a jesolói lidón. Utazás--Egy repülőtéri alkalmazott felismerte, kivel nyaral Vajna Timihttp://www.life.hu/lifeutazas/20190724-egy-repuloteri-alkalmazott-felismerte-kivel-nyaral-vajna-timi.htmlBántották követői Vajna Tímeát luxusnyaralása miatt, ám Andy Vajna özvegye megvédte magát. Most pedig az is kiderült, kivel utazott a csodás Míkonoszra. UtazásOrigoAntal Timi a szülés előtt még meglátogatta a szüleithttp://www.life.hu/lifeutazas/20190724-antal-timi-a-szules-elott-meg-meglatogatta-szuleit.htmlVárhatóan augusztusban hozza világra első gyermekét Antal Tímea. Az énekesnő nemrégiben még egy nagy utazásra vállalkozott. Kedvesével meglátogatták mindkettőjük szüleit Felvidéken és Erdélyben. UtazásOrigoVajna Timit a luxusnyaralása miatt bántják: elárulta, nem tudná kifizetnihttp://www.life.hu/lifeutazas/20190723-vajna-timit-luxusnyaralasa-miatt-bantjak-elarulta-nem-tudna-kifizetni.htmlVajna Timi éppen Görögországban pihen, de sokan a szemére vetették, hogy luxusüdülésen vesz részt. Elmagyarázta, hogyan engedheti meg magának. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.