Pár napja árulta el az apuka, Csuti, hogy mi lesz második gyermekük neve, most pedig az anyuka, Kulcsár Edina osztott meg a csöppségről egy igazán megható képet és írt hozzá egy igen furcsán megfogalmazott szöveget.

A szülők nagyon várják már a picit, és bár a pocaklakó kislány még csak 20 hetes, máris készült róla egy igazán édes fotó. Az ultrahnag képet IDE kattintva tudod megnézni. Ám nem elsősorban emiatt kezdtek gyűlni a kommentek Edina fotója mellett.

"Lehet valahol már valszoltál erre a kerdésre..de nem találtam...ikrek lesznek?"

"Gratulálok,Csodálatos dolog....ikrek lesznek ,komolyan mert úgy fogalmaztál...vagy ez olyan költői elgondolkozás volt,mindegy is Gratulálok!!"

Kulcsár Edina második gyermekével várandósForrás: Polyák Attila/Origo

Edina ugyanis furcsán fogalmazott:

Az utolsó olyan fotó, amikor ilyen szépen látszik a fejecskéje a képen. Aztán olyan nagyok lesznek, hogy egyben már csak akkor látjuk őket, amikor megszületnek. Hamar elmegy ez a 40 hét.  

A kiemelt mondat többesszáma miatt hitték sokan, hogy a modell igazából két gyermeket hord a szíve alatt. Ám ezt az édesanya cáfolta, egyszerűen csak a megfogalmazás nem sikeredett túl szerencsésen.