McCoy Tyner minden idők egyik legmeghatározóbb jazz zongoristája volt.

Alfred McCoy Tyner, a klasszikus Coltrane-kvartett zongoristájaként írta be magát a jazz történetébe a '60-as évek elején, majd a zenetörténet egyik legnagyobb hatású kvartettjének felbomlása után szóló pályára lépett. Egymás után öt Grammy-díjat kapott először együttes tagjaként, majd szólistaként.

McCoy Tyner Philadelphiában született, 1938-ban. 13 évesen kezdett zongorázni, többek között a Powell testvérek hatására. 1960-ban Benny Golson, Art Farmer és Freddie Hubbard zenekaraiban kezdett játszani, majd később tagja lett a zenetörténet egyik legnagyobb hatású kvartettjének, amiben vele együtt Elvin Jones, Jimmy Garrison és John Coltrane játszott.

McCoy Tyner 81 éves volt.