Tóth Gabi részletesen betekintést engedett szülés előtti nehéz pillanataiba.

Aki jobban ismeri az énekesnőt az tudhatja, hogy pánikbetegséggel küzd. A terhessége alatt ennek okán igyekezett elkerülni mindenféle stresszes helyzetet és negatív gondolatokat. Ebben egy szakember segített neki, ám amikor kiderült, hogy kislánya a vártnál korábban jön a világra, eluralkodott rajta a pánik.

 Nem tudom leírni, mennyire rettegtem. Előtörtek azok az addig elnyomott emlékek a műtétről, a kiszolgáltatottságról, a fájdalomról és nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne omoljak össze"

kezdte írását a csalad.hu-n, majd hozzátette, hogy abban pillanatban, amint belépett a kórházba, megszállta egy ősi anyai erő és nem félt többé, bár a pulzusa így is 159 volt.

„Éreztem, hogy kezd úrrá lenni rajtam a pánik, de még mindig tartottam magam. Az aneszteziológus mintha mindig érezte volna, hogy mikor van szükségem rá(...) Kaptam vizes borogatást a homlokomra, alkalmaztam a jóga légzést, és egy ponton, amikor már azt éreztem, hogy elfogyott a levegő, még oxigént is kaptam. Sőt, bevihettem a telefonomat, amin egy előre elkészített lejátszási listát hallgattam nyugtató zenékkel.(..) Némi tili-toli után egyszer csak nagyobb nyomás a gyomromnál, és hipp-hopp, a magasba emelték Hannarózámat" - emlékezett vissza részletesen élete legcsodálatosabb napjára.