Az Exatlon legújabb kiesője, Besenyei Bogi teljesen összetört a verseny alatt

Exatlon Hungary Besenyei Bogi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Besenyei Bogi nem volt könnyű helyzetben az Exatlon Hungary versenye alatt, ugyanis sokszor saját csapattársai is ellene fordultak. A lelkileg megterhelő időszak többször a koncentrációja rovására ment.

A Bajnokoknak sikerült megnyerniük az utolsó végjátékot, ebből adódóan egyértelművé vált, hogy két Kihívó lánynak kell párbajoznia. Nem másnak mint Derzsi Vikinek és Besenyei Boginak, azonban a küzdelem hatalmas meglepetést okozott. Bogi számára véget ért az Exatlon, és búcsúznia kellett a legjobb női versenyzőnek járó 15 millió forintos fődíjtól is.


Boginak nem volt könnyű dolga, hiszen a fizikailag megterhelő feladatok mellett, hatalmas lelki nyomás is volt rajta. Csapattársaival nem volt könnyű dolga, kifejezetten viharos kapcsolatot ápolt Pap Dorcival, akivel több vitája is volt már. Elárulta, hogyan élte meg ezt a helyzetet.

Hatalmas nyomás alatt voltam, sokszor aludni sem bírtam, ami már a koncentrációm rovására ment.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.