Ne aludj soha vizes hajjal, káros hatásai lehetnek!

Forrás: Shutterstock -
frizura haj egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokszor hallhattad már, hogy a szabadlevegőn való szárítás mennyivel egészségesebb a hajadra nézve, mintha hajszárítót használnál. Ez kétségkívül így igaz, csakhogy ha vizes hajjal fekszel le, annak sok hátránya lehet.

Kényelmes megoldás, ha este hajmosás után már nem bajlódunk a hajszárítással, hanem egyszerűen vizes hajjal bedőlünk az ágyba, a frizurának amúgy sem tesz jót a hő. Ám akár hiszed, akár nem, ezzel is árthatsz a hajadnak, és az egészségednek is.

Összegubancolódik.
Hiába spóroltál időt a hajszárítással, reggel a fésüléssel ugyanennyit fogsz veszíteni. A nedves hajad éjszaka ugyanis sokkal jobban összegubancolódik, és a fésüléssel jobban el fognak törni a tincsek.

Nem tesz jót a fejbőrnek.
Ha vizes hajjal hajtod álomra a fejed, a párnád teljesen átázhat, és nem is tud megszáradni egész éjszaka. Így könnyebben elterjednek rajta a baktériumok, ami a fejbőrödön viszketést, irritációt okozhat.

Sokat árthatsz a hajdnak és a fejbőrödnek is, ha vízes tincsekkel fekszel le. Forrás: Shutterstock

Fejfájással ébredsz.
Megfigyelheted, hogy ha hajszárítás nélkül fekszel le, reggel jó eséllyel fejfájással kelhetsz. Éjszaka ugyanis a vizes hajad miatt csökken a hőmérséklete a testednek, viszont ezért próbál hőt termelni, ez pedig fejfájáshoz vezethet.

Könnyebben eltörnek a tincseid.
Hiába a meleg levegő sem kedvez túlságosan a fürtöknek, de a vizes haj jóval sérülékenyebb, így amikor forgolódsz este, könnyen eltörhetnek a hajszálak. Ezt pedig ugye Te sem szeretnéd?

Lelapul a hajad reggelre.
Ha megszárítod a fürtjeidet, szép volument kap a frizurád, ám ha ezt kihagyod, és vizes hajjal fekszel le, akkor a tincsek rá fognak tapadni a fejedre, zsíros hatást keltve, mintha nem is lenne friss.

Ha tehát a szabadlevegős szárítás mellett döntesz, mindenképp úgy időzítsd, hogy legyen elég ideje a hajadnak megszáradni még alvás előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.