Most már biztos: Bálint gazda koronavírus fertőzött volt

Forrás: MTI/Czimbal Gyula -
betegség halál Bálint gazda koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint egy hete hunyt el az ország első számú kertészmérnöke Bálint György azaz Bálint gazda. Az emellett Pulitzer-díjas újságíró és Ablak című tévéműsor szakértőjének idős szervezetét legyőzte a  tüdőgyulladás. Otthonának ajtaján most piros karanténcédula virít, s halálhíre után a kormány vírusinformációs honlapján megjelent: elhunyt egy 100 esztendős férfi. Nagy eséllyel az ország kedvenc kertésze is elkapta a koronavírust.

A család közeli hozzátartozója elárulta, hogy négy napig a siófoki kórházban kezelték Bálint gazdát, a harmadikon csináltak koronavírustesztet, amely akkor negatív lett. Ezt követően került a főváros közeli intézménybe, ahol pár nappal később szintén volt egy negatív teszteredménye. Azonban a súlyos kétoldali tüdőgyulladása miatt kénytelenek voltak újabbat csinálni, ami már kimutatta a vírust, de mire az eredmény elkészült, az idős kertész elhunyt.

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

- kezdte mesélni a Blikknek Bálint György özvegyének ismerőse.

A családja értetlenül áll a történtek előtt, hiszen a járvány kezdete óta önkéntes karanténban voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.