Elbűvölő európai úti célok, melyeket fel kell írnod a bakancslistádra

úti cél Málta utazás Görögország Horvátország Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jelenlegi koronavírus okozta helyzetben, a külföldre utazás a szokásosnál nagyobb kockázattal járhat. Ha viszont újra, örök világjáróként utazhatunk, ezeket az országot mindenképp vegyünk fel a listánkra.

Görögország , Santorini

Santorini Forrás: Shutterstock

Santorini az egyik legikonikusabb görög sziget, melyet feltétlen meg kell látogatnod. A sziget ma Európa egyik legismertebb és legfrekventáltabb turisztikai célpontja. Nevezték már a világ 7 csodája közé is. Az Égei-tenger gyöngyszemét nyáron, júniustól augusztus végéig több mint egymillió turista látogatja meg. Santorini alapvetően egy hatalmas erejű vulkanikus robbanás maradványa, amely megsemmisítette a korabeli településeket. A főváros, Fira bővelkedik jobbnál jobb éttermekben, szállodákban, a legolcsóbbtól a luxus kategóriáig. A kaldera meredek fala szélén szertelenül billegő, jellegzetes, lapos tetejű házai olyanok, mintha éppen most akarnának belecsusszanni a hűsítő habok közé.

Málta, Kék Lagúna

Kék Lagúna Forrás: Shutterstock

Málta és Gozo között található Comino és Cominotto szigetek ölelik körül a Kék Lagúnát. A fehér homokágy felett csillámló kékeszöld vizű, védett, keskeny öböl, amely egynapos hajó- vagy vitorláskirándulások közkedvelt úti célja. Cominot egész évben megéri meglátogatni, a kirándulók és fotósok számára pedig különösen télen ideális. Ezen a városias környezet és autók nélküli helyen könnyen utolér bennünket a kakukkfű és egyéb fűszernövények illata.

Horvátország, Plitvicei tavak

Plitvicei tavak Forrás: Shutterstock

Hivatalosan a világ tíz legszebb vízesése közé sorolt zuhatagok a Plitvicei Nemzeti Park területén található 16 tavat kötik össze. 190-200 vízesésről van szó, és azért nem tudják megadni a pontos számot, mert a vízbőség minden évben változhat, és ezért olykor létrejönnek ideiglenes zúgók is. Összefüggő tórendszerről van szó (a vízfelület összesen 2 négyzetkilométer), melynek részei között szintkülönbségek vannak, ezért alakulhatott ki ez a látványos eredmény. A belépőjegy a park területén hajóra és kirándulóbuszra is érvényes.

Olaszország, Szardínia

Szardínia Forrás: Shutterstock

Szardínia a Földközi-tenger második legnagyobb szigete, területén több kilométer hosszan húzódnak a fehérhomokos, kristálytiszta vizű strandok. Szardínia a nyugalmasabb nyaralásokra vágyóknak és gyermekes családoknak való. Szardínia egy különleges sziget, amely bővelkedik látnivalókban, kirándulóhelyekben és kulturális látnivalókban egyaránt. Bár vannak a nagyobb településeken szórakozóhelyek, Szardínia nem olyan bulisziget, mint amilyen Ibiza vagy Mallorca.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.