egyéves baba kisbaba család kisgyerek magazin fejlődés babafejlődés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A baba születését követő egy év rengeteg újdonságot, izgalmat és mérföldkövet rejt magában. Az első gyertya elfújásakor már egy egészen más arcocska tekint vissza ránk, mint 12 hónappal azelőtt, s nem csupán a gyermek vonásai változnak meg ebben az időszakban, de az egész lénye is.

Az első év végére a baba szinte már nem is baba, sokkal inkább kisgyerek, egy társas lény, aki gondolkodik, érez, saját akarata van és mindezeknek bizony hangot is ad.

A 12 hónapos gyerekek hossza átlagosan 71,5-80,5 cm, testsúlyuk 9000-10500 g, fejkörfogatuk pedig 45-47 cm. Erre a korra általában már az alsó és felső elülső és középső metszőfogak is kibújnak, de talán már a kisőrlők is útban vannak.

Mozgásfejlődésének egyik legfontosabb állomására is elérkezik eddigre, azaz a baba feláll és megteszi az első lépéseit. Lábfejei ennek köszönhetően egyre inkább előrefordulnak, stabilitása is fokozatosan nő, bár a mászás továbbra is kedvére van ilyenkor még. Már képes egyedül leülni és felállni, ujjacskájával rámutat dolgokra és kezd ügyesen csippentő mozdulatokat tenni. A kéz-szem koordinációja is javul, így előszeretettel játszik formaegyeztetővel vagy kirakóval, sőt evésnél a kanalazást is próbálja már egyedül megoldani – igaz, még kevés sikerrel.

Mozgásfejlődésének egyik legfontosabb állomására is elérkezik eddigre, azaz a baba feláll és megteszi az első lépéseit Forrás: Shutterstock

Képzelete kibontakozik és lassan kialakul a szimbolikus gondolkodás. Jó játék ebben az időszakban a gyurmázás, a homokozás, a rajzolás (firkálás) vagy az építőkockák, amelyekkel különféle összefüggéseket fedezhet fel és jobban megértheti a világot.

Az első szavak szintén ebben a korban jelennek meg, amelyek egyszavas mondatokként is funkcionálnak. Az első sikerek után egyes gyerekeknél lelassul a szókincs fejlődése, emiatt nem kell aggódni, inkább beszéljünk hozzá minél többet, mert a jó példa ebben az esetben is ragadós.

Önállóságra való törekvése is tagadhatatlan. Természetesen a legtöbb szükségletét még a szülők elégítik ki, ám mindennapi apróságokban, mint például az evés vagy az öltözködés, már megnyilvánul ez az igénye is. Humorérzéke is fejlett és mulattatják a vicces helyzetek, a mókázás.
Szereti a társaságot, a csínytevéseket, veszélyérzete azonban nincs, így fontos mindig résen lenni.

Humorérzéke is fejlett és mulattatják a vicces helyzetek, a mókázás Forrás: Shutterstock

Minden baba fejlődési üteme más és más, ám ha nem figyel, ha a nevén szólítjuk, nem fordul a hang irányába, nem tud önállóan ülni, nem kúszik-mászik, meg sem próbál felállni, nem veszi fel a szemkontaktust, elutasítja az ölelést, nem nyúl a játékokért, nem mutat tárgyakra, érdemes szakemberhez fordulni.

Ha érdekesnek találtad a cikket, olvasd el, hogy mit tud a baba 3 hónaposan és 6 hónaposan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.