Az élelmiszervásárlás valakinek felesleges és időrabló kötelesség, míg mások imádnak a sorok között barangolni és akár 2-3 órát is elütni azzal, hogy felfedezik az áruházak kínálatát. Ám sem a túlzott rohanás, sem pedig a céltalan lődörgés nem túl hatékony. De akkor hogyan vásároljunk okosan?

Tervezés
A karantén ideje alatt biztosan mindenki megtanulta, hogy úgy lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban beszerezni a dolgokat, ha megtervezzük a heti bevásárló körutat. Mivel a korlátozások szűkre szabták, hogy mikor mehetünk a szupermarketbe, ráadásul a legtöbben igyekeztek minél kevesebb időt tölteni a bevásárlókocsi tologatásával, így az emberek általában már kész listával érkeztek és gyorsan végigszáguldva a sorokon rekordsebességgel dobálták a gondolájukba a jól megszokott termékeket.

Ez nem rossz, hiszen megtanultunk tervezni, megtanultuk, hogy nem kell minden nap botba menni hol egy kiló kenyérért, hol egy liter tejért, ugyanis ha előre tervezünk, akkor elég hetente egyszer megejteni a kötelező beszerzési túrát, ám a tudatos és okos vásárlás ennél kicsit többről szól. Illetve ezek mellett érdemes még pár dologra odafigyelni.

Írjunk bevásárló listát, így csak a szükséges dolgokat vásároljuk megForrás: Shutterstock


Csomagolás
Nem buzdítunk továbbra sem senkit arra, hogy napokat töltsön a bevásárlóközpontokban, ám ha tudatosan szeretnénk vásárolni, akkor kicsit több időt kell időznünk a boltok polcai között, mint a karantén heteiben. Miért jó ez nekünk? Azért, mert aki tudatosan vásárol, az csak olyan terméket vesz meg, amire szüksége van, abból viszont azt, amelyik a leginkább megfelelő neki. A kritikus fogyasztói magatartás minden területen az előnyünkre válhat: kíméli a pénztárcánkat, hiszen nem veszünk meg felesleges dolgokat és jót tesz az egészségünknek, mert tájékozódunk az élelmiszerekről, mielőtt a kosarunkba tennénk őket.

A tudatosságnak persze egyéb aspektusai is vannak (hulladéktermelés csökkentése, cruelty free (állatkísérletektől mentes), etikus halászat stb.), de ezt már érintettük egy korábbi cikkünkben.

Az élelmiszerek csomagolása sok mindent elárul a megvásárolni kívánt termékről. Jó, ha tudjuk, hogy a forgalmazókat törvény kötelezi, hogy minden félkész illetve feldolgozott élelmiszeren feltüntessék, hogy pontosan mit is tartalmaz. Ennek megfelelően egyrészt láthatjuk a készítmény összetevőlistáját a mennyiségük sorrendjében, valamint találhatunk a címkén egy táblázatot is, amely megmutatja, hogy a termék mennyi energiát, fehérjét, szénhidrátot, zsírt esetleg rostot és nátriumot tartalmaz. Egyes leírásokban még azt is megnézhetjük, hogy vitaminokból és ásványi anyagokból mennyi található az adott ételben. Amit érdemes még keresni a címkén az a különféle tartósítószerek, ízfokozók, színezőanyagok, ezekből minél kevesebbet vagy ha lehet, semmit se tartalmazzon a kiválasztott élelmiszer.

Az élelmiszerek csomagolása sok mindent elárul a megvásárolni kívánt termékrőlForrás: Shutterstock


Válogatás
Az, aki okosan és tudatosan vásárol, nem hiszi el, amit a reklámok harsognak és nem teszi a kosarába azért a terméket, mert azt hallotta a tévében, hogy jó vagy egészséges. Helyette tájékozódik, válogat, mérlegel és azt az árut válassza, amely számára a legmegfelelőbb. Például sokan hiszik, hogy a friss gyümölcsnél nincs jobb, holott a gyorsfagyasztási technológiának köszönhetően az ilyen élelmiszereknél a C-vitamin veszteség minimális, sőt a helyben fagyasztott, majd úgy szállított zöldségek és gyümölcsök tápértéke sokszor jóval magasabb, mint az éretlenül leszedett, majd kamionban napokat, heteket utazó és végül „friss"-ként eladott élelmiszereké.

A tudatos vásárló tájékozódik, válogat, mérlegel és azt az árut válassza, amely számára a legmegfelelőbbForrás: Shutterstock


Alapszabályok
A fentieken túl - azaz, hogy tervezzük meg a bevásárlást (listával) és tájékozódjunk a kiválasztott termékről - akad néhány olyan alapszabály, amelyeket érdemes betartani mielőtt beszabadulunk egy hipermarketbe.

  • Soha ne menjünk éhesen vagy szomjasan vásárolni: aki így tesz, az garantáltan sokkal több terméket fog megvenni, mint amit a listájára felírt, hiszen a szeme mindent megkíván.
  • Legyünk kritikusak a leárazásokkal szemben: azért, mert valami akciós, egyáltalán nem biztos, hogy szükségünk van rá. Ha olyan terméket akcióznak le, amelyet rendszeresen vásárolunk, ellenőrizzük, hogy nem jár-e le a napokban a szavatossága (ha igen, akkor mérlegeljük, hogy biztosan elfogyasztjuk-e addig) vagy nem sérült-e.
  • Lehetőleg ne siessünk: szánjunk időt a vásárlásra, ha új terméket szeretnénk venni, mert csak így szerezhetünk róla kellő mennyiségű információt.
  • Kerüljük az impulzusvásárlást: ne dobjunk valamit a kosarunkba csak azért, mert megláttuk, megtetszett a csomagolása, a szlogenje vagy pillanatnyilag úgy érezzük, hogy jó lesz valamire.
  • Igyekezzünk olyankor indulni a beszerző körútra, amikor nincs velünk gyerek: ilyenkor ugyanis minél hamarabb túl akarunk esni az egészen és pont a tudatosság fog hiányozni a vásárlásból, ráadásul a kisgyerekek hajlamosak rá, hogy mindenféle értelmetlen dolgot megvetessenek a szülőkkel.

Tudatosan és okosan vásárolni nem feltétlenül egyszerű, de mindenképpen kifizetődő nem csak anyagi szempontból, de az egészségünk és a környezetünk szempontjából is.