Közelebb lesz a Földhöz, mint a Hold az az aszteroida, ami vélhetőleg szeptember 1-én halad el bolygónk mellett. Egy prédikátor szerint ez nem más, mint az "apokaliptikus tűzgolyó", amiről a Biblia is ír.

A NASA közlése szerint az A 2011 ES4 kisbolgyó szeptember 1-jén fog elhaladni a Föld mellett, közelebb lesz bolygónkhoz, mint a Hold.

Az aszteroida nagyjából 50 méter átmérőjű, és több mint 18 ezer mérföld/órás sebességgel érkezik. A NASA  "potenciálisan veszélyesnek" minősítette, ám nem kell attól tartani, hogy a Földbe csapódik - írta a Daily Star.

Aszteroida tart a Föld felé.Forrás: Shutterstock

Viszont nem így gondolja Paul Begley lelkész, aki szerint ez nem más, mit a Bibliában is megjövendölt „apokaliptikus tűzgolyó", ami elhozza a világ pusztulását. Úgy véli ugyanis, hogy ez az aszteroida maga után hoz majd sokkal nagyobb égitesteket, amelyek bizony komoly veszélyt jelentenek majd.

„Már egy évtizede erről beszélek, mert benne van a Bibliában, hogy el fog jönni. Akkor is, ha tudományos bizonyíték eddig nem volt rá. Stephen Hawking is azt mondta, a föld tűz által pusztul el 2600-ban. Ám a Biblia szerint sokkal hamarabb bekövetkezik a vég" - mondta YouTube csatornáján.