Undorító: Emberi ürüléket talált egy bolt fagyasztójában az angol anya

Anglia bolt ürülék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lynne McCabe éppen csirkefalatokat keresett kislányának, amikor gyomorforgató dologra bukkant a bolt fagyasztójában.

Lynne McCabe, angliai édesanya nem hitt a szemének, amikor emberi székletbe nyúlt egy Iceland nevű angliai élelmiszerboltban. Lynne éppen csirkefalatokat keresett, amikor megcsapta a bűz, ekkor vette észre, hogy a csomagra - amit leemelt a polcról - emberi ürülék kenődött.
„A szag borzalmas volt. Biztosan megérintettem az orromat, miután betettem a falatokat a kosárba. Először nem tudtam, honnan származik, de aztán rájöttem.

Undorodtam, de örültem is, hogy nem a kislányom nyúlt hozzá először"

– mesélte felháborodva Lynne.
A gyomorforgató esetet követően az anya egyből értesítette a személyzetet, akik elnlzést kértek, és egy Lindor csokoládégolyót adtak neki ajándékba. A biztonsági felvételekből később kiderült, hogy a történtekért egy nyugdíjas nő a felelős. Az idős nő megkérte az alkalmazottakat, hogy használhassa a személyzeti mosdót, de visszautasították. Így valószínűleg a nyugdíjas asszony bosszújának eshetett áldozatul az ártatlan édesanya - írja a Mirror.

A kép illuisztráció. Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.