Ezek a 2020-as ősz legtrendibb színei

Forrás: Shutterstock -
fashion week őszi színek őszi divat magazin divatszín
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A divat állandó változás. Stílusok, szabások, színek kavalkádja, amelyek szezonról szezonra megújulnak. De vajon melyik lesz az idei ősz legdivatosabb árnyalata, amelyet érdemes beépíteni a ruhatárunkba, ha igazán trendi benyomást szeretnénk kelten? Mutatunk hármat is!

Bár a divat valóban állandó változás, ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy nincs új a nap alatt, sőt akadnak olyan dolgok is, amelyek sosem mennek ki a divatból. Idén ősszel három szín lesz nagyon trendi, ebből azonban kettő olyan, amelyek az örök elegancia és a divattól független stílus képviselői.

Klasszikus kék

Kezdjük azzal az árnyalattal, amely

egyszerre decens, elegáns, már-már régimódi, mégis képes arra, hogy hihetetlenül modern benyomást keltsen

és bárhol, bármilyen körülmények között megállja a helyét. Ez bizony a klasszikus kék, amely nem csupán azért fontos, mert az idei ősz egyik megkerülhetetlen színe, hanem azért is, mert a Pantone ezt az árnyalatot – a pontosság kedvéért: 19-4052 – választotta 2020-ban az év színének. Laurie Pressman, a Pantone Color Institute alelnöke szerint „Ez a kék megnyugtató, tele van magabiztossággal és építi a kapcsolatokat"

A klasszikus kék egyszerre decens, elegáns, már-már régimódi, mégis képes arra, hogy hihetetlenül modern benyomást keltsen Forrás: Shutterstock

Szürke


Ahogy fentebb már említettem, idén ősszel és télen két olyan szín is nagy népszerűségnek fog örvendeni, amelyek sosem mennek ki a divatból. A sötétebb, klasszikus kék mellett ilyen a szürke, amelyről pár éve ugyan tudjuk, hogy legalább 50 árnyalata van,

2020-ban a középszürke változata (galambszürke, palaszürke) lesz igazán trendi.

Ez azért is jó hír, mert ez az árnyalat egy igazi jolly joker, hiszen bármit párosítunk hozzá, az jól fog vele mutatni, így ha beszerzel pár szürke alapdarabot, azokat biztos, hogy nem csak idén tudod majd viselni.

A szürke egy igazi jolly joker, hiszen bármit párosítunk hozzá, az jól fog vele mutatni Forrás: Shutterstock

Mustársárga


A két klasszikus, semleges árnyalat mellé pedig kell valami kis játékosság, valami bevállalós, ami ráadásul remekül passzol az őszi, téli természet színeihez, ugyanakkor élénkíti akár a kéket, akár a szürkét, ez pedig nem más, mint a mustársárga.

Bár sokan tartanak ettől az árnyalattól, nincs mitől félni,

mert igaz, hogy meglehetősen élénk és vibráló – amelyet sokan nem tudnak elviselni magukon – nem kell azonnal egy domináns ruhadarabra gondolni (nadrág, kabát vagy pulóver), ha mégis becsempésznénk a gardróbba a mustársárgát. Kezdetnek jöhet egy kendő a nyakba, egy táska, egy sapka, s ha tetszik szintet léphetünk. Kihagyni viszont nem érdemes, mert tényleg csodásan mutat, sőt még a hangulatunkat is javíthatja az elkövetkező borongós, hideg, sötét időszakban.

A mustársárga még a hangulatunkat is javíthatja az elkövetkező borongós, hideg, sötét időszakban Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.