Oscar Pistorius felismerhetetlen lett a börtönben: szakállt növesztett és elhízott

Forrás: AFP/Herman Verwey -
gyilkosság börtön Oscar Pistorius
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A paralimpiai bajnok, Oscar Pistorius éppen 15 éves börtönbüntetését tölti egy dél-afrikai börtönben párja, Reeva Steenkamp meggyilkolásáért. Az egykori sportolót szinte fel sem lehet ismerni, ugyanis szakállat növesztette, és jó pár kilót felszedett.

Oscar Pistorius 2013-ban gyilkolta meg barátnőjét, aki a fürdőszobában tartózkodott, amikor a sportoló az ajtón keresztül több lövést leadott rá. A paralimpiai bajnok azt állította, betörőnek hitte a nőt, ám mégis elítélték gyilkosság vádjával 15 évre.

Oscar Pistorius már nem is hasonlít régi önmagára. Forrás: AFP/Herman Verwey

Nem rég Pistoriust egykori iskolaigazgatója látogatta meg, a 76 éves Bill Schroder elmondta, a férfi teljesen megváltozott. Szakállat növesztette, és jó pár kilót felszedett. Egyáltalán nem sportol, ennek köszönhető a súlyfelesleg, ráadásul elkezdett dohányozni, amitől az arcbőre is egészen mást színt kapott.

Ám állítólag a férfi vallásos lett, és Istenből merít erőt, sőt úgy tudni lelki vezetőként tevékenykedik. Édesapja szerint nincs kétség afelől, hogy jobb ember lett a börtönben – írta a Daily Star.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.