Fresh Andi egy régi barátjába szeretett bele két évvel ezelőtt.

Villányi Andit a '90-es évek hazai lánybandájának, a Fresh együttesnek köszönhetően Fresh Andiként ismerte meg az ország. Andi hamarosan feleség lesz, párjával augusztusban ünnepelték a második évfordulójukat. Az eljegyzés horvátországi nyaralásukon történt, Andi pedig nem is lehetne ennél boldogabb.

"Ő a Mindenem! És neki Én vagyok a Minden! Nem telik el úgy nap, hogy ne éreztetné velem: Egy bókkal, egy mondattal, egy mosollyal, egy öleléssel, egy csókkal.. 38 évesen megtapasztaltam, hogy milyen egy IGAZ kapcsolat, a legmélyebb szeretet, egymás felé a tisztelet, az őszinteség. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nemsokára azt mondhatom: "Ő a Férjem" - írta a 38 éves sztár az Instagramon.

Andiék kapcsolata egy 15 éves barátságból lett szerelem, az énekesnő pici koruk óta ismeri szerelme gyermekeit. A barátság egy nap alatt fordult szerelemmé, miután elmentek az esztergomi bazilikába egy orgonaestre.

"A gyerekeknek abszolút jó volt a reakciója, vagyis hát nem gyerekek, már felnőttek mindketten. Nagyon örültek. Régen is volt, hogy hamarabb tudtam egy titkukat, mint az apukájuk, és a mai napig szoros a kapcsolatunk. Igazából eleinte nekem volt furcsa, hogy az apjuk megölelt vagy megcsókolt előttük."

-mondta Andi korábban.