Pindroch Csaba őszinte vallomása: ilyen Dobó Katával dolgozni

Dobó Kata forgatás Pindroch Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pindroch Csabát az „El a kezekkel a Papámtól!" forgatásáról kérdezték. Elárulta, hogy milyen volt dolgozni Dobó Katával, valamint mesélt a karakteréről is.

„Gyakorló apaként jó érzés egy mesefilmben játszani. Már alig várom, hogy elvihessem a gyerekeimet a vetítésre. Katával még nem dolgoztam korábban, ez volt az első munkánk együtt, és azt kell mondjam, ő egy olyan rendező, aki mellett biztonságban érezheti magát a színész. Igazi játékvezető, aki rendkívül finoman „asszisztál" a történethez és vezeti a stábot, fogja a színészei kezét. Nagyon sokat foglalkozik a kollégáival, ami szintén mellette szól. Tényleg jó volt vele dolgozni, élveztem a közös munkát. Csodálatos díszletek és jelmezek vannak a filmben, mint egy igazi amerikai moziban, ahol még a legapróbb tárgy is igényes. Egy dolgot bánok csak, hogy keveset forgattam, mindössze három jelenetem volt eddig a filmben" - kezdte a Blikknek, majd hozzátette, hogy könnyen tudott azonosulni az orvos szerepével.

Forrás: Brozsek Niki

„Egy olyan közeli barátot alakítok, aki próbálja finoman befolyásolni a főszereplőt, hogy a párválasztás fontos kérdésében jól döntsön. A címben szereplő édesapát alakító Bokor Barnával eddig soha nem találkoztunk még, de a forgatások alatt olyan könnyen megtaláltuk a közös hangot, hogy a stábtagok azt kérdezték tőlünk, hány éve vagyunk barátok? A lezajlott felvételek óta is tartjuk a kapcsolatot, már találkoztunk a színházban is, és úgy néz ki ez nem csak egy filmvásznon eljátszott barátság kezdete lesz"

Csaba elárulta, hogy ő a való életben is szeret-e tanácsot adni a közeli cimboráinak, és rá mindig számíthatnak a barátai.

„Régebben sokkal többször mondtam el a véleményemet, most már kétszer meggondolom. Az alkalmazkodás híve vagyok, ez jellemzi a kapcsolataimat is. Azt mondanám inkább, én egy olyan barát vagyok, mint az apuka a szülőszobán. Ott van, lehet fogni a kezét, és számíthatsz rá, mindig melletted áll"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.