A kutya az egyik, ha nem a leghűségesebb barátja az embernek, aki mindig feltétlen szeretettel fordul a gazdája felé. Arról eddig sokat nem tudtunk, hogy ők mit éreznek akkor, amikor szeretve vannak és gondoskodnak róluk, viszont egy friss kutatásból kiderült, milyen folyamatok mennek végbe bennük, amikor azt a szót hallják: szeretlek.

A brit Canine Cottage nevű cég, amely kutyaházakat forgalmaz, végzett egy vizsgálatot, amelyben szakértők segítségével négy kutyát vizsgáltak meg pulzusmérővel. Arra voltak kíváncsiak, hogy különböző helyzetekben mennyire változik a pulzusuk, mennyire lesznek izgatottak - írja a Country Living.

A kutyák érzik, ha a gazdájuk szeretik őketForrás: Ákos Zsuzsa

A kutatásból kiderült, hogy a négylábúak pulzusa nyugalmi állapotban átlagosan 67 körül volt, viszont amikor a gazdájuk közel ment hozzájuk és azt mondta nekik, hogy szeretlek, akkor hirtelen felugrott 98-ra, ami óriási, 46.2 százalékos emelkedést jelent. Ebből arra következtethetünk, hogy érzik, ha szépet mondanak nekik és jó hatással is van rájuk.

A vizsgálatból többek között az is kiderült, hogy az érzelem kifejezés mellett az ölelkezést kevésbé élvezik a kutyusok, mint a gazdijaik. Az ölelkezés alatt 22.7 százalékkal csökkent átlagban a pulzusuk, ami azt jelenti, hogy nem volt számukra kényelmes a helyzet.

"Ez sok gazdinak meglepetés lehet, de a kutyák nem biztos, hogy annyira élvezik az összebújást. Ezt a dominancia jeleként értékelhetik, ami stresszessé teheti őket. Ha ölelés közben ásítanak, morognak vagy lelapítják a fülüket, akkor nem érzik jól magukat. De persze minden kutya más és más" - olvasható a tanulmányban.