A sztár most olyan posztot osztott meg Instagram-odalán, amihez hasonlót eddig nem igen láthattunk tőle. Pumped Gabo egy komoly ügy mellé áll, úgy döntött felszólal a környezetvédelem mellett.

Úgy tűnt, Pumped Gabót főleg csak a gyúrás, a szolizás és a fesztiválozás foglalkoztatja, ám most egy teljesen más oldalát mutatta meg.

„Minden álmom, hogy az unokáim felhívjanak egy nyári napon, 'Pumped papa, itt vagyunk a Soundon, még be se mentünk de már nagyon megcsináltuk magunkat, most mi legyen?'. Vagy hogy 'Pumped tata, kéne még pénz, meg intézel nőket légyszi?'" – ezzel a nem éppen hétköznapi felvezetővel kezdett egy jó ügy mellett kampányolni Gabo.

A sztár arra céloz, hogy szeretné, ha még az unokáinak is élhető lenne ez a bolygó.
„Gyerekek, lehet ez meglepő lesz, de a környezetvédők nem bolondok! Amíg mi szépen lassan (vagy gyorsan) tönkretesszük a Földet, szemetelünk, szennyezünk nagy kényelmünkben, és egy legyintéssel elintézzük, másra mutogatunk, várjuk, hogy majd más megoldja, összeszedi, addig ők próbálják menteni a talán még menthetőt, hogy mindenki számára élhető maradhasson ez a bolygó a következő 100 évben is. Pár napja láttam David Attenborough új filmjét a Netflixen, ennek hatására azt éreztem, valamit tennem kell, felelősséget kell vállalnom ebben a témában" – folytatta a sztár.

Így hát Gabo felvette a kapcsolatot a Greenpeace-szel, hogy a jövőben megoszthasson a témával kapcsolatos tartalmakat, és felhívja a klímaváltozás veszélyeire és környezetvédelem fontosságára a fiatalok figyelmét.