Legendás volt Komár László és Zalatnay Sarolta szerelme. Az énekes el is jegyezte a kamaszlányt, ám az esküvére végül mégsem került sor, mert Cini a karrierjét választotta. A jegygyűrű pedig a Balaton mélyére került...

Mindössze 16 éves volt mikor megismerte Komár Lacit Zalatnay Sarolta. Mindent elsöprő szerelem volt az övék, az énekesnő életében Komár volt az első férfi. El is jegyezték egymást, ám az esküvőre sosem került sor.

„Az eljegyzésre egy nagyon szép gyűrűt kaptam tőle, de amikor a Balatonban úsztunk, leesett az ujjamról, és elveszett. Kerestük az iszapban, de soha többé nem lett meg" –mesélte Cini a Blikknek.
Csakhogy nem emiatt hiúsult meg a frigy, hanem mert Zalatnay túl fiatalnak érezte magát a családalapításhoz, szeretett volna még énekelni, Komár viszont ennek nem örült.

Zalatnay Sarolta jegygyűrűje sosem lett meg.Forrás: Mokka

„Már az érettségire készültem, közben felkarolt a Bergendy zenekar, és megírták nekem a Hol jár az eszem című nótát. Akkor jött a Táncdalfesztivál is, és Laci döntés elé állított, vagy feleség leszek, vagy énekesnő. Nem értettem, miért olyan sürgős a családalapítás, miért nem engedte, hogy énekeljek egy kicsit, így kikosaraztam" – folytatta Cini.

Ezt pedig Komár nem fogadta túl jól, fájdalmában felpofozta az énekesnőt.
„Az elutasításra Laci adott egy tockost, amitől elöl kettétört egy fogam. Az angliai turné előtt muszáj volt koronát csináltatni rá. Laci nagyon szégyellte magát, és párszor még próbáltuk újrakezdeni, de nem ment. Onnantól kezdve Mamikám sem engedte be a lakásba. Laci nagyon tudott szeretni, nekiadtam a lányságomat, örökké szeretni fogom, de a döntésemet ma sem bántam meg."