Tragikus: élet és halál között lebeg a ValóVilág egykori játékosának szerelme

valóvilág VV Lóri baleset tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Lóri és szerelme egyik nap még boldogan élték a szerelmesek életét, aztán egy pillanat alatt szertefoszlott minden.

A ValóVilág 8 egykori szereplője, Csodó Lóránd élete legnehezebb időszakát éli át, ugyanis szerelme, Dóri olyan súlyos autóbalesetet szenvedett a múlt hét végén, hogy azóta is kómában van -írja a Blikk.

Az orvosok szörnyű jövőt jósolnak, ugyanis azt mondják, szinte semmi esély arra, hogy a gyönyörű lány valaha is felépül.

Dóri az édesanyjával, a mamájával és a nevelőapjával a temetőből jött, virágot vittek a rokonaik sírjához. A kocsiból írt egy sms-t nekem, de már nem tudtam rá időben válaszolni. Pár perccel később az autó – eddig tisztázatlan körülmények között – megcsúszott, majd az árokba zuhantak

– kezdte a lapnak Lóri.

Dóri hátul utazott, és nem volt bekötve, így szinte esélye sem volt megúszni a balesetet.

Eltört négy csigolyája, a helyszínen megállt a szíve. Tizenöt percig nem élt, de sikerült újraéleszteni, ám az agya nem kapott oxigént

– mondta elcsukló hangon a fiatalember.

"A mentősök kitartóan küzdöttek az életéért, végül újra dobogott a szíve. A kórházban kiderült, hogy az agyi funkciók megszűntek. Csúnyán hangzik, de Dóri agyhalott állapotban van, és az orvosok szerint szinte semmilyen esély sincs arra, hogy valaha felépül. Ha a szervezete küzd, és életben marad, akkor is vegetatív állapotban marad, soha nem lesz már ugyanaz az ember, mint korábban. Nem tud majd beszélni, járni, még a kanalat sem tudja majd megfogni, hogy egyen"

– sorolta a könnyeivel küzdve Lóri.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Love ❤️ @dorikaaa.sz

Csodo_Lorand (@lorandcsodo) által megosztott bejegyzés,

A szerelmesek január óta alkotnak egy párt, két hete vették ki első közös albérletüket, gyermeket terveztek és közös jövőt, de terveik most egy pillanat alatt szertefoszlottak.

November 9-én lenne Dóri születésnapja, de nem tudjuk, megéri-e egyáltalán. Reménykedünk, hiszünk abban, hogy visszatér hozzánk, hogy újra ránk mosolyog. Szeretnénk valamilyen alternatívát keresni, ha bárki tud olyan orvost, kórházat vagy kezelést, ahol reményt adnak a gyógyulásra, azért nagyon hálásak lennénk – folytatta Lóri, aki a napokban egy médiumnál is járt, hátha ő tud beszélni Dórival.

"A médium azt mondta, hogy még itt van, küzd, harcol, hallja, ha beszélünk hozzá. Választás előtt áll, és vagy nekem, vagy az édesanyjának kell segíteni, hogy átmenjen....

– mondta remegő hangon Lóri, aki bármit megadna azért, hogy minden a régi legyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.