Még 2019 januárjában a rendőrök egy összehangolt akció keretében számolták fel egy kábítószer-kereskedő bűnszervezetet. Most azonban vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az óbudai, 200 millió forint értékű drogfogás ügyében.

  A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint három férfi és egy nő ellen emeltek vádat hatalmas mennyiségű kábítószerrel, bűnszervezetben és társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt, a szervezetnek tagja volt a vezető, 71 éves édesanyja is. A nyomozás során kiderült, hogy a drogmama volt a maffia futára - írja a Blikk.

A 48 éves férfinak holland kapcsolatai voltak, ő rendelte meg a kábítószereket. Ezután bérelt autóval Hollandiába utazott a csoport egyik tagja, míg a többiek a Budapest–Eindhoven–Budapest repülőjárattal utaztak. A drogot a bérelt autók gyári karosszériájába rejtették el és egyikük, általában a 71 éves asszony hozta be Magyarországra. Nem véletlen, hiszen senki sem gondolta volna, hogy egy nyugdíjas korú nő drogfutár.

A bűnszervezet legutolsó szállítmánya 2019. január 12-én érkezett Magyarországra. A rendőrség akkor lépett közbe, amikor a harmadrendű vádlott lakásának mélygarázsában a szállítmányt pakolták ki. A rendőrök 5 kilogramm kokaint és 50 ezer amfetamin tablettát foglaltak le.

Anya és fia egyelőre letartóztatásban várják a bírósági tárgyalást, mivel már egyszer elítélték őket kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, különös visszaesőnek tekinthetők, ami súlyosbítja az ítéletet.