Őszintén vallott a szülői létről az újdonsült apuka, Tokár Tomi

Andris szülő Tokár Tomi gyermek édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jóképű műsorvezető, Tokár Tomi és felesége, Dóri élete kisfiúk, Andris megszületésével lett teljes. Boldogságuk nem is lehetne nagyobb, azért azonban akadnak néha az ő életükben is nehéz pillanatok.Ezekről vallott őszintén az újdonsült édesapa. 

Teljesen megváltoztatta szülei életét a kis Andris, aki Tokár Tomi és felesége, Dóri gyönyörű kisfia. Az újdonsült szülők nagyon várták már kisfiúk érkezését, akinek a születésével megtapasztalták, hogy a hatalmas boldogság mellett, milyen óriási felelősséggel is jár szülőnek lenni.

"Nagyon vártuk a Kis Andris, és mióta megérkezett, minden napunk egy csoda! Dórival nagyon sok mindenen átmentünk együtt az elmúlt hónapokban. Amikor Andris kórházba került, nem lehettem velük, Dóri egyedül birkózott meg a feladattal. Miután hazanegedték, a betegség szövődményei miatt még két hétig elég rosszul volt, én pedig tehetetlennek éreztem magam, amiért nem tudok segíteni.

Bennem ebben a két hétben tudatosul, hogy milyen nehéz is szülőnek lenni.

Azóta szerencsére jól vagyunk, Andris újra egészséges, vidám, boldog kisbaba. Nagy szerencsénkre pici kora óta jól alszik maximum kétszer kell felkelni hozzá éjszaka" - mondta Tomi a Hot! magazinnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.