Dupla örömhír: megházasodott és második gyermekét várja Hódi Pamela

Forrás: Hódi Pamela/Instagram -
Hódi Pamela házasság terhes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hódi Pamela és Tóth Bence kapcsolatát kissé megtépázta a koronavírus-járvány, így tavasszal egy kis időre szét is mentek. Ám nem bírtak egymás nélkül létezni, így újra egymásra találtak, sőt, nemrégiben össze is házasodtak.

„Kellett egy kis idő, hogy lenyugodjunk, majd rájöjjünk, így nem jó: egymással akarunk lenni – kezdte a hot! magazinnak Pamela, aki elárulta, hogy Bence a külön töltött idő alatt igazi úriember volt, meglepetésekkel halmozta el, amivel végül el is érte a célját. A békülést követően pedig rohamosan felgyorsultak az események.

„Úgy döntöttem, csinálok egy terhességi tesztet. Így történhetett meg, hogy egy órán belül ott volt a kezemben a pozitív COVID-tesztem és a pozitív terhességi tesztem is"– emlékezett vissza Pamela, aki eleinte nem tudott felhőtlenül örülni, mert ott volt benne egy olyan vírus, amelynek nem ismerte a hatásait a magzatra nézve.

„Hívtam az orvosomat, aki megnyugtatott, hogy semmi probléma nem lehet. Nagyon nehéz öt perc volt! De utána elkezdtünk örülni. Meglepett minket, hogy ilyen hamar összejött a baba: egyik nap megbeszéltük, s szinte másnap már teherbe is estem. Bencének kikerekedtek a szemei!"

Forrás: Hódi Pamela/Instagram

A szerelmesek még tavasz elején elkezdték tervezni az esküvőt, ám a járvány sok mindent keresztbehúzott. Pamela nyári esküvőre vágyott, ám a baba érkezése miatt, a lakodalom is előbbre került. Így férj és feleségként várják Natika kistestvérét, akinek már a nemét is tudni lehet, de úgy döntöttek, nem árulják el, szeretnék megtartani ezt a titkot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.