Gór Nagy Mária férjét is ágynak döntötte a koronavírus - így viselte a fertőzést

Forrás: TV2/Mokka -
Gulyás Buda koronavírus Gór Nagy Mária fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is beszámoltunk,Gór Nagy Mária is elkapta a vírust. Azonban hiába tartották a távolságot férjével, Gulyás Budával, a férje is megfertőződött.

Amikor kiderült, hogy Gór Nagy Mária elkapta a vírust, a férje, Gulyás Buda rögtön a házuk másik végében lévő szobába költözött. Bár nem találkoztak, és csak telefonon kommunikáltak, Buda is koronavírusos lett.

„Sajnos a férjem is elkapta, de neki nem voltak olyan brutális tünetei, mint nekem. Mondhatni ő lazán átvészelte a fertőzést"

- mondta a Ripostnak a 73 éves színésznő, aki tíz nappal ezelőtt lett rosszul.

„Borzongtam, hőemelkedésem volt. Aztán rosszabbul lettem, éreztem, hogy ez már komolyabb. Magas lázam volt, mindenem fájt. Nem tudtam felkelni sem, az is nehézséget okozott, hogy egyáltalán felüljek az ágyban. Nem éreztem ízeket és szagokat sem. Csak inni tudtam, sok folyadékot vittem be, ezt tanácsolta az orvos is. Ez a borzalom négy napig tartott"

mesélte Gór Nagy Mária, aki szerencsére már sokkal jobban van.

Forrás: TV2/Mokka

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.