Kiderült, miért kellett távoznia a The Voice énekesének a műsorból

Ryan Gallagher tehetségkutató koronavírus The Voice énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A The Voice műsorának 19. évadjában tűnt fel Ryan Gallagher, aki olyan jól szerepelt a válogatókon, hogy továbbjutott az élő adásba, ahol viszont már nem jelent meg. Kiderült, hogy kizárták a versenyből.

Ryan Gallagher egy tehetséges énekes, aki a The Voice című tehetségkutató műsorban próbált szerencsét, ahol nagyon jól szerepelt, olyannyira, hogy továbbjutott az élő show-ba, viszont az első adáson nem jelent meg.

Utólag kiderült, hogy a férfit végül kizárták a versenyből, viszont egyelőre hivatalosan nem közölték a döntés okát. A Billboard szerint azonban nyomos oka volt a műsor készítőinek kirúgni Gallaghert, ugyanis

megszegte a műsor járvánnyal kapcsolatos szabályzatát, amivel veszélyes helyzetbe sodorta a többi versenyzőt.

Azt nem tudni, hogy pontosan milyen szabályt szegett, a koronavírust nem kapta el, azonban édesanyja igen, de ő Michiganben él, míg fia Los Angelesben volt a verseny miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.