Egy év után is képtelen feldolgozni a kecskeméti nagymama, hogy miatta haltak meg az unokái

nagymama vonatbaleset halál unoka gyász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai napig képtelen túllépni élete legnagyobb hibáján az a kecskeméti nagymama, aki tavaly február közepén a fénysorompó piros jelzése ellenére egy Intercity elé hajtott, ami kettészelte a járművét. A balesetben a hátul ülő 9 és 11 éves kislány életét veszítette. 

Február közepén egy borzasztó tragédia rázta meg Kecskemétet: egy nagymama autójában a 9 és 11 éves unokáival az InterCity elé hajtott. A balesetben mindkét kislány életét veszítette, az asszony könnyebb sérülésekkel megúszta.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Ho

A szörnyű baleset után egy évvel a Blikk felkereste a nagymama egyik ismerősét, aki elmondta, milyen állapotban van jelenleg az idős asszony.

"Azóta se éjjele, se nappala nincsen. Csak a kisunokái járnak az eszében, nagyon szerette őket.

Egyszerűen ő maga sem talál normális magyarázatot, miért nem állt meg. A lányok szülei külön élnek, és ő az apukától vitte haza a lányokat az édesanyjukhoz.

Bármilyen büntetést is szab ki rá a bíróság, az nem lehet olyan súlyos, mint amit ő magára mér a napi gyötrődéssel" - mondta az ismerős.

Bár a gyermekei az asszony mellett állnak, ő akkor is képtelen megbocsájtani magának.

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat. A nő szabadlábon védekezik, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság hoz majd döntést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.