John Travolta amerikai filmcsillag eladja 5 millió dolláros (1,5 milliárd forint), 20 hálószobás óceánparti otthonát, ahol tavaly nyáron elhunyt feleségével, Kelly Prestonnal élt.

A Szombat esti láz és a Pomádé sztárja nemrég hirdette meg a Maine állambeli Islesboro szigetén álló óceánparti házát 5 millió dolláros áron - írta a Portland Press Herald helyi lap.

Kelly Preston és John Travolta 2017-benForrás: MTI/EPA/Franco Robichon

A pár 1991-ben, friss házasként vásárolta az ingatlant, amit nagyon sötét és komor helyből ragyogó családi otthonná alakított. Az 1903-ban épült, 1006 négyzetméteres ház az óceán partján, egy több mint 19 hektáros birtokon áll. A filmszínész az Architectural Digestnek elmondta, azután vásárolták meg az épületet, hogy meglátogatták Kirstie Alley kollégájukat a szigeten álló otthonában. Azt mondták, mindig akkora házat szerettek volna, ahol nagy családjuk minden tagja helyet kaphat.

Preston, aki többek között a Jerry Maguire című filmben, valamint Arnold Schwarzenegger oldalán, a Twinsben játszott, tavaly halt meg a mellrákkal vívott kétéves küzdelme után. 57 éves volt.
Első gyerekük, Jett 2009-ben hunyt el egy rohamot követően, ami a család nyaralójában, a Bahamákon érte.