Nemcsák Károly édesapja haláláról vallott: "Megvárta, hogy elkezdődjön az előadás"

Forrás: József Attila Színház -
halál család Nemcsák Károly édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója volt Joshi Bharat vendége az Ébredj velünk extrában.

A Jászai Mari-díjas színész elmondta, hogy azért nem dolgozott sosem rendezőként, mert ahhoz nem volt elég bátorsága. Nemcsák nemcsak munkájáról, de családjáról is mesélt az adásban.

"Édesapám halála nem volt könnyű, arra gondoltam, ezek után majd ki tartja egyben a családot, amely nélküle már nem lesz olyan, mint volt

– mondta a színész a Life TV Ébredj velünk Joshi Bharattal című műsorában.

"Édesapám kőműves volt, édesanyám pedig nevelt bennünket, háztartásbeli volt. Édesanyám volt az, akinek mindent elmondtunk, édesanyám volt az, akivel lelkitársak voltunk, apának pedig tekintélye volt.

Édesapám egy kemény ember volt, de az élet is sajnos elég keményen bánt vele. Két évig a fronton volt, utána hat évig Szibériában"

-folytatta.

"Nehéz pillanatban vesztettem el az édesapámat. Épp visszahívtak a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházba vendégszerepelni, oda, ahol a pályám elején több szép évet is töltöttem. Megvárta, hogy elkezdődjön az előadás. A nővérem este tízkor hívott, hogy apánk elhunyt"

– emlékezett vissza a színész.

Nemcsák Károly Forrás: József Attila Színház

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.