Nyílt levélben kelt fia védelmére Fekete Dávid édesanyja

Forrás: Fekete Dávid / Instagram -
közlemény Fekete Dávid anya botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, az utóbbi hetekben nagy port kavart az egykori Megasztáros, Fekete Dávid. Az énekes előbb válásával, majd adósságaival került a reflektorfénybe, nemrég pedig amiatt, hogy édesanyját is kisemmizte. Dávid édesanyja nyílt levélben mondta el az igazságot.

A korábbi hírek szerint Dávid nem csak ikarfiai édesanyját, Reginát rángatta bele egy közel százmilliós adósságba, de az édesanyja is miatta kényszerült albérletbe, házát ugyanis el kellett adnia.

Dávid édesanyja azonban nyílt levélben állt ki a fia ártatlansága mellett, amit a TV2 szerkesztőségéhez juttatott el.

TV2

"Tisztelt TV2!

Fekete Dávid anyukája vagyok, de úgy írom soraimat, mint a szenzációhajhász bulvárlapokban megszólított magánszemély, akit „földönfutóként„ jellemeztek ma reggel. Megértem és elfogadom, hogy ezekben a nehéz időkben valahogy fent kell tartani az eladási számokat, ezért pedig semmilyen hazugságtól nem riadnak vissza, de azt gondoltam, hogy van egy határ, amit erkölcsileg nem lehet átlépni. Tévedtem.

A bulvár állításaival szemben szeretném Önökön keresztül az egész országgal tudatni, hogy nem vagyok földönfutó és az sem igaz, hogy albérletben élek.

Egyébként kérdezem én, hogy ehhez kinek és mi köze van? Öt perc hírnévért most mindenki félinformációkat oszt meg a családunkról, a bulvár pedig észre sem veszi, hogy a sok gerjesztett hazugsággal csak még bátrabbá tesz bizonyos bűnözői csoportokat, akik a fiam hírnevét kihasználva gazdagodtak a fiam és más emberek kárán. A médiában korábban sértettként nyilatkozó személyek közül kettőt nemrég gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség, mert az általuk bemutatott papírok valótlan tartalmát kényszer és fenyegetés szülte.

Fekete Dávid a fiam, és sem magánemberként, sem mint az édesanyja nem vagyok hajlandó semmilyen módon a nevemet adni nemtelen, hazug támadásokhoz. Kérem ezért, hogy jelen nyilatkozatomat is csak egészében közöljék azért, hogy elejét vegyük a további, hazug információk terjedésének.

Győr, 2021. április 1.

Tisztelettel:

K. Klára" - olvasható az édesanya közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.