Fülöp herceg három fontos dologról beszélt Károlynak a halálos ágyán

Forrás: AFP
Forrás: AFP -
halálos ágy Károly herceg Fülöp herceg utolsó kívánság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Edinburgh hercege utasításokat adott Károlynak arról, hogyan segítse a királynőt, és hogyan vezesse a királyi csládot az elkövetkező években.

Fülöp herceg és Károly kapcsolata nem volt mindig felhőtlen, de az utóbbi években igazán közel kerültek egymáshoz. A brit trón örököse meg is látogathatta kórházban fekvő apját szívműtéje előtt. Ekkor mondta el Fülöp herceg a fiának utolsó kéréseit, hiszen nem tudhatták, találkoznak-e még.

Fülöp herceg Forrás: AFP

Robert Johnson, a királyi család szakértője szerint teljesen nyílt, őszinte beszélgetés zajlott a két férfi között. Fülöp azt kérte, hogy otthon halhasson meg, a saját ágyában, vissza akart térni Windsorba az utolsó napokra, valamint tanácsokat adott neki a királynővel kapcsolatban, elmondta, hogyan és miben segítsék, a ő már nem lesz. Arról is beszélt neki, hogyan vezesse a királyi családot az elkövetkező években. Fülöp teljesen tisztában volt vele, hogy nem fog felépülni a műtét után.

Fülöp herceg kívánsága teljesült, otthon halhatott meg, a királynő volt mellette az utolsó percekben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.