Borzalmas! Egymás után lett öngyilkos a testvérpár: "Álmomban látom a fiaimat"

Forrás: Shutterstock -
öngyilkos öngyilkosság anya tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szörnyű, amit annak a walesi anyának át kellett élnie, akinek mindkét fia öngyilkos lett két hónapon belül. A fiatalabb testvér talált rá bátyjára, ennek hatására dobta el ő is az életét.

Óriási fájdalmáról vallott egy anya, akinek két hónap leforgása alatt mindkét fia megölte magát. A 28 éves Dai egy családi összejövetel után ölte meg magát látszólag minden ok nélkül még 2019 februárjában.

Holttesttét a 23 éves öccse találta meg. Jamesnél ennek hatására komoly mentális problémák jelentkeztek, az alkoholhoz és a drogokhoz nyúlt. Nem tudta feldolgozni a borzalmas tragédiát, ezért még abban az évben áprilisban követte bátyját, és ő is végzett magával – írta a The Sun.

Édesanyjuk képtelen felfogni, hogy két hónap alatt mindkét fiát elveszítette.
„Ha helyet cserélhetnék velük, nem lenne kérdés, hogy megtenném" – mondta a megtört asszony, aki azóta minden egyes nap a két fiával álmodik.

„Minden nap ugyanaz történik, és ennek már soha nem lesz vége. Lefekszem aludni, és álmomban látom a fiaimat. Majd arra ébredek, hogy itt vannak mellettem" - mesélte az asszony.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.