Gaál Noémi: „Elfogadtam, hogy nem leszek édesanya”

Forrás: tv2 -
anyaság járvány Gaál Noémi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztár átértékelt bizonyos dolgokat a járvány alatt, és rájött nem lehet hatása mindenre. Gaál Noémi többek között már azt is elfogadta, hogy nem lesz édesanya.

Gaál Noémi olyan ember, aki szeret tervezni és tudatosan irányítani az életét. Ám a koronavírus megtanította arra, hogy ez nem mindig lehetséges, és nem is szabad ehhez görcsösen ragaszkodni. Míg korábban hajlamos volt szorongani amiatt, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna, ma már ezeket könnyebben elengedi. Ebben pedig sokat segít neki a párja is.

Gaál Noémi elfogadta, hogy nem lesz gyereke. Forrás: tv2

„Tamás mellett tanulgatom elengedni az aggodalmaimat, próbálok ebben jobbá válni. Így elfogadtam, hogy nem leszek édesanya, ahogy azt is, hogy nem fogok medvét idomítani, vagy egy szuszra körbeutazni a világot" – mesélte az időjós a Story Magazinnak.

Gaál Noémi számára nagy megkönnyebbülés, hogy párja mellette van, és nem egyedül kell megbirkóznia mindennel.

A sztár szerint most a járvány idején apróságokkal kell feltöltődnünk, ő például imád kertészkedni vagy kutyát sétáltatni. Persze előfordult nála is, hogy fásultságot érzett, de ezeket nem mélypontként fogta fel, csupán arról volt szó, hogy elfáradt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.